Telt ház a rendelőben

A lehetőségekhez képest ideáli san készült fel a magyar férfi kézilabda-válogatott a Dél-Korea elleni keddi meccsre, amelyen az volt a tét, megőrzi-e harmadik, igen előkelő helyét a középdöntő II. csoportjában. Az a kitétel, hogy „a lehetőségekhez képest”, csupán annyit takart, hogy Hajdu János szövetségi kapitány keretében – miként a vb-n szereplő többi válogatottban is – a verseny előrehaladtával egyre több játékos panaszkodik súlyos, de legalábbis fájó sérülésekre, s szinte valamennyi kézilabdázó az utolsó erőtartalékait mozgósítja, illetve igyekszik minél okosabban beosztani maradék erejét. Az ideális felkészülés pedig ezen körülmények között abból állt, hogy a Dél-Korea elleni találkozó előtti pihenőnapon a kapitány csak az ázsiaiak elleni speciális taktikát (nyitott védekezés, néhány különleges támadási variáció) gyakoroltatta, egyébként lazább edzést vezényelt a fiúknak – akik a tréning előtt és után, majd kedd délelőtt is sorban álltak dr. Erdélyi Gábor csapatorvosnál, valamint a keret gyúrójánál, Tímár Csabánál és a fizioterapeuta Mezey Csabánál.

Sinka László csapatvezető nem kis aggodalommal, a homlokát ráncolva figyelte a szállodában a sántikáló, kezüket, derekukat fájlaló játékosokat, akikről azt mondta, kalapot emel előttük, mert ha csak csipetnyi esélyük is van a játékra, s arra, hogy segítsenek a csapatnak, biztosan pályára lépnek mind a Dél-Korea elleni meccsen, mind a csütörtöki helyosztón.

A legsúlyosabb sérüléssel Eklemovics Nikola bajlódik, akinek meghúzódott a lovaglóizma, s ez csak hetek (jobb esetben hét–tíz nap) alatt gyógyul meg teljesen. A Dél-Korea elleni meccset követően hazatérő veszprémi irányító otthoni kezelését már innen, Zágrábból megszervezték. Ugyanakkor az MKB Veszprém szakmai vezetőinek, főleg Mocsai Lajos edzőnek főhet a feje, hogy a klub kit küldjön pályára Zsarko Sesum társaként az irányítóposzton a BL-középdöntő első, február 15-i veszprémi meccsén a León ellen, ha Eklemovics addig nem jön rendbe.

„Nagyon fáj a sérülésem, még a járás is nehezemre esik, de a León elleni meccsig mindenképpen fel kell épülnöm” – reménykedett az irányító.

Hétfőn még igen rút látvány volt Nagy László kék, zöld, lila színben játszó, nagyon duzzadt kézfeje is, amely keddre – köszönhetően a gondos ápolásnak – sokat javult. A Barcelona egyik legjobbja fájdalmakkal küszködve szerepelt már a svédek ellen bravúrosan megnyert mérkőzésen is, ezért jó játékát és helytállását jogosan nevezte példásnak Hajdu János.

„Elég magas a fájdalomküszöböm, s ahhoz, hogy világbajnoki meccset kihagyjak, nagyon-nagyon kell fájnia a sérült résznek” – mondta Nagy László, miközben Erdélyi doktor lézerrel kezelte a még mindig bedagadt lövő kezét. A harmadik súlyos „sebesült” Herbert Gábor volt, akinek bevérzett a sípcsontja, a vádlijában pedig meghúzódott az egyik izom.

„Nem lesz semmi baj, Dél-Korea ellen is vállalom a meccset. Az én sérülésem szinte semmi Nagy Lászlóéhoz képest, és ő is játszott a svédek ellen” – hangoztatta Herbert.

A pihenést, a relaxálást segítette, hogy Györkös Péter, hazánk zágrábi nagykövete könynyed hangulatú, a protokolltól szinte mentes fogadást adott a válogatott tiszteletére, s a fiúk igazi magyaros ízeket kóstolhattak, hazai finomságokkal lakhattak jól (a kedvenc a sok hússal, zöldséggel, finommetélttel gazdagított, aranysárga Újházi-tyúkhúsleves volt). A nagykövetet a csapat meghívta a késő tavaszi, zágrábi horvát– magyar összecsapásra, az Ebselejtező novemberi, veszprémi csoportmeccsének visszavágójára (az első találkozón a fergetegesen kézilabdázó magyarok nyertek).