A vasárnapi mérkőzés előtt Dave Jones, a Cardiff City menedzsere emlékeztette tanítványait a két csapat három évvel ezelőtti mérkőzésére, amikor a védekező felfogású játék csak tisztes helytállásra (1–2) volt elegendő. A tavalyi döntőbeli szereplés fényében a walesiek most nem szerették volna beérni enynyivel, ennek megfelelően – a Ninian Park 20 ezer nézőjének legnagyobb örömére – valósággal nekirontottak sztárokkal teletűzdelt ellenfelüknek, és ha kicsit jobban összpontosítanak, az első húsz percben a vezetést is megszerezhették volna.
A fordulás után a papírformának megfelelően már az „ágyúsok” kezdeményeztek többet, de csak egyetlen ziccert tudtak kialakítani (az is inkább kialakult), annál pedig a csereként beálló Emmanuel Adebayor nem találta el jól az elé hulló labdát. A hajrában aztán megint az Arsenal kapuja előtt adódott forró pillanat, Ross McCormack szabadrúgása után a lécet érintve került a labda az alapvonalon túlra.
„Olyan mérkőzés volt, amelyen lemérhettük, hol tartunk, és meggyőződhettünk róla, talán nem alaptalanul reménykedünk az élvonalba kerülésben – mondta lapunknak a Championship osztályozós helyén (6.) álló „kék madarak” magyar válogatott védője. – Tanulságos, hogy nem fizikailag, hanem inkább mentálisan volt megerőltető a kilencven perc. Az Arsenal olyan csapat, amelynek játékosai kis túlzással még a partvonalon kívül állva is veszélyesek a kapura, így aztán egyetlen apró hiba is végzetes lehet ellenük. Jellemző ránk, hogy a mérkőzések végén lankad a figyelmünk; különösen örömteli, hogy ezen a fontos meccsen nem így történt.”
Gyepes beszélt arról is, hogy egyre jobban élvezi az együttműködést csapata másik középső védőjével, Roger Johnsonnal. „A mindig veszélyes kontráknál ideális távolságban helyezkedtünk egymástól, így sikerült időben lezárnunk a réseket” – említett a játékos egy fontos momentumot, nem megfeledkezve egy szerencsétlen mozzanatról sem.
„Az első félidő végén összerúgtunk, a jobb bokám alaposan be is dagadt. De bármenynyire is fájt a lábam minden lépésnél, ez nem az a mérkőzés volt, amelyen eszembe jutott volna cserét kérni. Remélem, sikerül időben kikúrálni, mert semmiképpen sem szeretnék lemaradni a londoni újrajátszásról” – mondta a magyar védő, aki egyébként Abou Diabyval cserélt mezt, és ha az említett sérülés nem akadályozza meg benne, Londonban Kolo Touréval randevúzik hasonló ügyben. Arsene Wenger, a sorozatot korábban tízszer megnyerő Arsenal trénere sajnálkozott, hogy a sok lehetőség ellenére csapata nem tudta kiharcolni a továbbjutást, de panaszkodni nem akart, mert – mint mondta – játékosai „futballoztak”. Értékelése a Cardiffra nézve is hízelgő.
Az esti sorsoláson aztán az is kiderült, hogy a február 3-i újrajátszás győztese egy másik „túlórázóval” találkozik a következő fordulóban: a West Bromwich vagy a Burnley legénységével.