Maratoni Lékó-remi

2008.12.21. 01:37
Címkék
Döntetlennel folytatta szereplését az elisztai Grand Prix-tornán Lékó Péter, aki az azeri Sahrijar Mamedjarovval osztozott meg a ponton. Az első számú magyar sakkozó hiába harcolt csaknem hét órán át a győzelemért, kedvezőbb pozíciója ellenére meg kellett elégednie a remivel.

Lékó Péter nem kezdte túl jól az Elisztában zajló Grand Prix-viadalt. Öt mérkőzés alatt mindöszsze két pontot gyűjtött, két-két vereség és remi mellett csak egyszer nyert. A mezőny második legmagasabb értékszámú játékosának teljesítményére rendkívül negatívan hatott, hogy nem sokkal a rajt előtt a norvég Magnus Carlsen és az angol Michael Adams is lemondta a szereplést. A rájuk szánt felkészülési idő kárba veszett.

A magyar rangelső a szombati hatodik fordulóban Sahrijar Mamedjarovval mérkőzött. Az azeriek második számú versenyzőjével korábban kilenc játszmát váltott, és öt remi mellett Lékó négyszer nyert.

A mostani összecsapáson sem fenyegette veszély a szegedi klaszszis veretlenségét, noha sötéttel kellett felvennie a harcot. A két fél majdnem hét órán át nyúzta egymást, illetve a játszma vége felé már csak az volt a kérdés, hogy Lékó nyerni tud-e kissé jobb állásából, vagy újabb remit könyvelhet el. A zárt pozíció azonban jelentősen megkönnyítette Mamedjarov helyzetét. Az azeri hibátlanul védekezett, így 110 lépés után a parti döntetlennel ért véget.

A sorozattal kapcsolatos hír, hogy Szerzs Szargszjan, Örményország és az örmény sakkszövetség elnöke megerősítette: Jereván készen áll arra, hogy otthont adjon a Grand Prix ötödik állomásának. Ez mindenképpen fontos hír, hiszen a hatversenyes széria meglehetősen gyenge lábakon áll. Korábban a katari Doha anyagi okokra hivatkozva visszalépett, és ugyanígy tett a svájci Montreux is, miután csak a díjalap töredékére tudtak garanciát vállalni.

Elisztában a vasárnapi, hetedik körben Lékó Péter a világos bábukat vezetheti, ellenfele az üzbégek korábbi világbajnoka, az indiai Viswanathan Anand egyik szekundánsa, Rusztam Kaszimdzsanov lesz.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező - Okorn kapitány keretet hirdetett a júliusi mérkőzésekre

Kosárlabda
15 perce

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
15 perce

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
20 perce

MotoGP: Álex Márquez az Olasz és a Magyar Nagydíjat is kihagyja

Egyéb autó-motor
43 perce

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
50 perce

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
55 perce

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik