Elkezdődött a jövő

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.12.12. 23:07
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) pénteken nyilvánosságra hozta azokat a költségcsökkentési intézkedéseket, amelyekről korábban megegyezett a csapatokkal. A szabályalkotó szerv azt reméli, hogy a tervezet révén évente harmadával sikerül csökkenteni az istállók kiadásait.

A Nemzetközi Automobil-szövetség pénteken nyilvánosságra hozta azokat a költségcsökkentő intézkedéseket, amelyekről az elmúlt napokban megegyezett a Formula–1-es csapatok érdekképviseleteként működő FOTAval. A változtatások révén a gyári csapatok kiadásai 2009-ben az ideihez képest 30 százalékkal csökkennek, míg a kiscsapatok ennél is nagyobb megtakarítással számolhatnak.

Jövőre elsősorban a motorokat érintő szabályokban van változtatás, egy erőforrásnak három versenyt kell kibírnia, de a többi napon sem lehet nagyon száguldozni, hiszen egy csapat összesen húsz motort használhat egy évben (az élethossz növelését a fordulatszám csökkentésével érik el). Az első és az utolsó futam között egyáltalán nem szabad tesztelni, az újításokat a versenyhétvégék péntekjén lehet kipróbálni. Az autógyárak közül egyedül a Renault módosíthatja a motorját, mert tavaly ezt elmulasztotta.

Ezenkívül spórolhatnak a csapatok gyáruk legalább hat hétre való bezárásával, a szélcsatorna használatának kötelező visszaszorításával, valamint a versenyekre utazó személyzet létszámának csökkentésével (itt elsősorban a gumikat és az üzemanyagot felügyelő embereket mellőzik, és megosztják a tapasztalatokat).

A Bernie Ecclestone által javasolt értékelési rendszert nem támogatja az FIA, a csapatok megosztottak a kérdésben, ezért a következő hetekben közvélemény-kutatást tartanak, és eredményétől függően dől el, hogy marad-e a pontrendszer, vagy a legtöbb győzelmet arató pilóta lesz a világbajnok. Ugyanez a helyzet az időmérő edzéssel, az esetleges módosításáról is a közvélemény meghallgatása után döntenek.

Az energiaátalakító KERS nem kötelező elem, az a csapat használja, amelyik akarja. 2010től viszont a FOTA egységes KERS használatára törekszik. A nagy változások két év múlva lépnek életbe, ekkor tiltják be a tankolást a versenyen, valamint a gumimelegítő köpenyeket. Egységesítik a rádiós és telemetria-rendszereket, és még olcsóbbá teszik a motorokat a kiscsapatok számára. Az egységes motorokról nincs döntés, a jelenlegi állapot szerint azok az autógyárak készíthetik el saját erőforrásaikat, amelyek hosszú távra elkötelezik magukat az F1 mellett.

2009-ben az idei felére csökken a V8-asok ára, 2010-ben már ötmillió euró lesz egy csomag a kiscsapatoknak. Az aerodinamika terén bizonyos, később eldöntendő elemeket egységesítenek, és határozatot hoznak majd a gyárak esetleges „lebutításáról” is.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
11 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
13 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
14 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
21 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
54 perce

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
1 órája

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik