Bizakodó hölgykoszorú

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2008.12.09. 23:25
Címkék
Kedd reggel elutazott Rijekába az úszóválogatott – a csütörtöktől vasárnapig tartó rövid pályás Európa-bajnokságon 21 magyar lép rajtkőre. Az idei év fő versenye ugyan az olimpia volt, ennek ellenére erről a kontinensviadalról is érmekkel térhetnek haza úszóink.

Reggel nyolc órakor még csak Kiss László szövetségi kapitány, Ruza József főtitkár és Güttler Károly, a fiatalok kapitánya tartja a frontot a Komjádi uszodánál – ők éppen a szövetség irodájában teáznak, és beszélik meg a teendőket. Güttler ugyanis itthon marad, míg a kapitány és a főtitkár elutazik a csapattal.

A csapattal, amelynek tagjai közül Dara Eszter a legfrissebb ezen a reggelen – édesanyjával az oldalán ő érkezik először az uszodához. Majd szépen sorban jönnek a hölgyek: Szepesi Nikolett kedvesével, a vívó Lontay Balázszsal, utána Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna. Jó barátnője, Hosszú Katinka ezúttal nincs vele, hiszen szeptember óta az Egyesült Államokban készül és tanul. Jakabosnak is ez a terve: december végén ő is repülőre ül, és Las Vegasba utazik, ahol megkezdi tanulmányait a nevadai egyetemen.

Öt hölgy – Kiss László szövetségi kapitány elsősorban tőlük várja a jó eredményeket és az esetleges érmeket Fiuméban.

Verrasztó Evelyn zászlóvivő is lehet az Adria partján: öt számban (200 méter gyors és hát, 100, 200 és 400 méter vegyes) indul, legalábbis a tervek szerint. Az utolsó napon ugyanis 200 méter gyorson és háton, valamint 400 méter vegyesen kellene rajtkőre lépnie. Evelyn azonban nem szeretne dönteni, kedd reggel legalábbis még nem akart.

„Kíváncsi vagyok, kik lesznek ott Rijekában, szeretném megnézni, ki hogyan úszik az előfutamokban – indokol a Jövő SC úszója. – Vagyis szeretnék minél később dönteni, ha kell egyáltalán.”

Ezen az állásponton van Fehérvári Balázs edző is, így aztán mikor a tréner odafordul tanítványához, megkérdezve: „Evelyn, hogy döntöttél?”, meg sem lepődik a „Még sehogy” válaszon. Az edző egyébként bizakodva pakolja holmiját az időközben megérkező buszba: „Bár kicsit kevés volt az idő az olimpia óta, tisztességgel felkészültünk, és a lányoktól sokat várok Rijekában. Konkrétumokat azonban ne nagyon kérdezzen!”

Kicsit bőbeszédűbb Turi György, a Kőbánya SC mestere, amikor szóba kerül két tanítványa, Dara Eszter és Szepesi Nikolett.

„Eszter tipikus sötét ló – mondja az edző. – Annak ellenére, hogy nem a rövid pálya specialistája, érmet is elcsíphet. Inkább száz méter pillangón van esélye, de nála sohasem lehet tudni, így az is benne van a pakliban, hogy kétszáz pillangón lesz jobb, bár ezt a távot nem olyan régen vette fel a repertoárjába. Nikit végre újra stabilnak, elszántnak látom, tőle azt várom, hogy kétszáz méter háton megjavítsa egyéni csúcsát; ha sikerül, odaérhet a dobogó közelébe.”

Közeleg a kilenc óra – eredetileg ekkor indult volna a csapat busza. Kiss László sürgeti is a versenyzőket, persze azért nem bánja, ha a hölgykoszorú a kedvünkért még összeáll egy kép erejéig. A kormány stílszerűen Verrasztó Evelyn kezében van, ám szorosan mellette ott van klubtársa, Mutina Ágnes és a két „kőbányai”, Dara Eszter és Szepesi Nikolett is.

Jó a hangulat, a lányok nevetgélnek. Ekkor még nem sejtik, hogy útjuk kalandosra sikeredik: buszuk egyik csomagtartója ugyanis kinyílt, s több poggyász az autópályára esett. A csapattal tartó versenybírók egyike azonban ezt észrevette, így a táskák és bőröndök visszakerültek a helyükre. A csapat kora már edzett Rijekában.

A férficsapatról holnapi számunkban olvashatnak

Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
3 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
4 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
4 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik