Beckham kimaradt

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2008.11.16. 00:37
Címkék

Az első gyanús jel a milánói nyilvános sajtótájékoztató váratlan elhalasztása volt. Az eredeti tervek szerint a Milan jövő hét csütörtökön mutatta volna be David Beckhamet, aki 2009 januárjától márciusig kölcsönben a piros-feketék csapatát erősíti majd. Az időpont kézenfekvőnek tűnt, hiszen a Los Angeles Galaxy középpályása szerda este a várakozások szerint Berlinben szerepelt volna az angol válogatott Németország elleni felkészülési mérkőzésen, márpedig onnan a lombard főváros csak egy „köpésre” fekszik, repülővel másfél óra alatt elérhető. Az olasz klub azonban meg nem nevezett későbbi időpontra tette át a játékos fogadását – a Corriere dello Sport úgy tudja, december 6-án kerítenek sort az óriási érdeklődéssel várt médiaeseményre –, és a lépés hátterében a gyanú szerint Fabio Capello angol szövetségi kapitány döntése állt: ezúttal kihagyja a válogatottból Beckhamet, aki ezért inkább az Egyesült Államokban marad. A sejtelem szombat este beigazolódott, a németek elleni keretben valóban nem szerepel a 33 éves labdarúgó. Az olasz mester ezzel tulajdonképpen csak saját korábban lefektetett elveihez ragaszkodik, hiszen Beckham az amerikai liga alapszakaszának vége óta, három és fél hete nincs játékban – ez pedig Capellónál kizáró ok. És kivételt még a statisztikák kedvéért sem hajlandó tenni: ha Beckham szerdán pályára lépne, 108-szoros válogatottnak vallhatná magát, így utolérné a mezőnyjátékosok között eddig angol csúcstartó Bobby Moore-t.

„Beckham csodálatos futballista, a jövőben még kulcsszerepet tölthet be a válogatottban – nyilatkozta a napokban döntését előrevetítve Capello. – Nem csukom be a kaput senki előtt, de a modern labdarúgásban már csak azok kaphatnak helyet egy-egy válogatottban, akik erőnlétileg és aktuális formájukat tekintve is a csúcson vannak. Amikor a csapatot összeállítom, amikor a cserékről határozok, sohasem a neveket, hanem az együttes érdekeit tartom szem előtt.”

Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
4 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
12 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
20 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
31 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
35 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
40 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
53 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
57 perce
Ezek is érdekelhetik