Elképesztő formajavulás
Sisa Tibor büszkén feszített a Mikulást idéző piros kabátjában. Amint azt mosolyogva újságolta (még a kezdés előtt...), nem kis feltűnést keltett odahaza: „Az utánpótlás-válogatott edzőjeként rendre szürke tréninget viseltem, hozzá is szokott a család, így amikor először meglátták otthon az új szerelést, mint a divatbemutatókon, kellett mennem egy kört...”
Mivel nem a ruha teszi a szakembert, azzal a DVTK élén az Újpest elleni döntetlennel bemutatkozó Sisa Tibor is tisztában volt: ha a sereghajtó otthonában kikap a csapata, a szép felöltője helyett mindenki a csúnya zakóról beszél majd – ezt elkerülendő csupán egy helyen változtatott a lila-fehérekkel szemben tisztességesen helytálló együttesén: élete második élvonalbeli meccsén először vallhatta magát kezdőnek Bokros Tibor.
„Fiatal, ezerkilencszáznyolcvankilences születésű a srác, ki bízzon benne, ha nem én?” – indokolta a tehetséges jobbhátvéd csatasorba állítását a tréner, hogy aztán a beszélgetőpartnereitől elnézést kérve a pálya felé vegye az irányt, mondván, „... megyek, megnézem, hogyan melegítenek a kicsi kohászok...”
Afelől nincs kétségünk, hogy a felvezető testmozgás jól sikerült – na de az előadás... Maradjunk annyiban: negyvenöt perc alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a Siófok miért a 16., a Diósgyőr pedig miért a 14. helyen várta a 12. fordulót. Más kérdés, hogy az első félidő hosszabbításában a hazaiakért szorítók már aranycsapatként emlegették a Siófokot: Edouard Ndjodo mesteri góllal gondoskodott arról, hogy legalább egy említésre méltó momentuma legyen eme játékrésznek.
Az, hogy a szünetben csak Edouard királyként emlegetett csatár találata mit jelentett, a második szakasz elején derült ki: ahány siófoki támadás indult, annyi végződött góllal. Így történt meg az a csoda, hogy az 51. percben már 3–0-ra vezettek a vendéglátók. S akkor itt álljunk meg néhány szóra! A pihenőt nem számítva a Siófok hét perc alatt rúgott annyi gólt, ahányat az előző tizenegy játéknapon összesen. Abba most ne menjünk bele, hogy melyik a csapat igazi arca – de újabb tizenkét kör elteltével visszatérhetünk erre.
Amíg a Balaton-parti egylet labdarúgói minden dicséretet megérdemelnek, addig a gyalázatos teljesítményt nyújtó miskolciak bírálatát nehéz nyomdafestéket tűrő szavakkal megfogalmazni. Szerencsére megtették ezt helyettünk a lelkesedésből mindenkinek példát mutató Diósgyőrdrukkerek: amíg az első félidőben még a Bajnokok Ligájában elért reménybeli DVTK-sikerekről daloltak, a másodikban már arra buzdították kedvenceiket, legalább mozgassák meg a hátsó fertályukat...
„Kár ragozni, vezetőnek, edzőnek s játékosnak egyaránt nagyon kellett, hogy végre nyerjünk – jegyezte meg a lefújást követően a mezőny legjobbja, Magasföldi József. – Ez a siker viszont csak akkor ér valamit, ha a hátralévő három őszi mérkőzésünkön legalább három pontot szerzünk még. ”
A győzelemnek – no meg a REAC vereségének – köszönhetően a sárga-kékek előreugrottak a 16. helyről a 15.-re. Nagy lépés ez nekik.
