Szimpatikus és túl jó volt a holland csapat

FAZEKAS ZOLTÁN, NÉMETH ZSOLTFAZEKAS ZOLTÁN, NÉMETH ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 23:33
Címkék
A tíz év szünet után az európai kupaporondra visszatérő Polaroid-Lami-Véd Körmend férficsapata hazai pályán 88–71-re kikapott a holland Eiffel Towerstől az EuroChallenge selejtezőjének első fordulójában. A látottak alapján a visszavágó formalitásnak tűnik.

Kezdésnek mindjárt elromlott az eredményjelző tábla, így a toporgó játékosokat egy perc múlva visszaküldték melegíteni, s öt perc csúszással indult a találkozó. Ekkor már nem álmélkodtak a hollandok – akik korábban csak ámultak-bámultak, először a csarnok méretén, aztán azon, hogy húsz perccel a kezdés előtt hatalmas hangorkánnal buzdították a hazai drukkerek a Körmendet –, és gyorsan megmutatták, miért voltak annyira magabiztosak a sorsolás pillanatában. Pörgős, céltudatos játékkal az 5. percre elhúztak kilenc ponttal (6–15) az öt hárompontost is elrontó Körmendtől. Devonne Gilesnek minden bement, amit ráemelt, míg az ezúttal fehér mezben játszó piros-feketék csak keresték saját ritmusukat. Ekkor óriási fölényben volt a hertogenboschi együttes, s felsejlett, hogy ebből olyan vereség is kikerekedhet, amely egy összecsapás után eldönti a párharcot, mert 14 ponttal is meglógott a 12-szeres holland bajnok. Aztán végre sikerült beállítani a célzókészüléket a triplavonalnál, így Zbigniew Bialek és Trummer Rudolf dobásaival tíz egységre felzárkóztak a vasiak. Sőt a lengyel újabb hármasokat hintett, a körmendiek pedig egy 9–0-s rohamot vezettek, s máris izzott a csarnok, hiszen szoros lett a meccs. Azonban mielőtt egyenlíthetett volna a hazai csapat, megint beleerősített a rivális, Giles és Jerome Beasley ponterős centerjátékára nem találta az ellenszert a hazai gárda. „Láttam őket a

hétfői edzésen, mit is mondjak, bombaerősnek tűntek” – merengett a meccset megelőzően Krivacsevics Dragoljub, akinek balsejtelmeit igazolta a Den Bosch, s valóban kiválóan kosárlabdázott a vetélytárs.

A második félidőben George Banks felébredt szunyókálásából, elkezdte végre termelni a pontokat, de Krivacsevics nem találta a nyerő ötöst, rengeteget cserélt, ám akárhogy variált, csapata csak üldözni tudta a vendégeket, utolérni nem. Két és tíz pont között állandósult a különbség, majd néhány perces hazai rövidzárlat eredményeképpen 14 pontos vendégelőnnyel kezdődhetett a záró negyed.

Ebben a játékrészben semmi új nem történt, a fáradó és a végére felőrlődő hazaiak egyre gyakoribb hibáit sorra büntette a Den Bosch, amely biztos győzelmet aratott, és gyaníthatóan eldöntötte a továbbjutást is. Noha a Körmend éppen egy évtizede szerepelt legutóbb európai kupában, talán jobb eredményt érhetett volna el, ha Banks mellett a többi légiós is jól játszik.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik