Kevés pátosz, rengeteg munka

A kiválasztásról A kiválasztásról

„Minden itt kezdődik, azaz kulcsszerep hárul a szövetségi vezetőkre. Kulturált, klubszinten már bizonyító szakembereknek kell választaniuk, akik – országos szervezetnél ez elengedhetetlen – nemzeti dimenzióban gondolkodnak. Ha ők alkalmasak a posztjukra, és a futball szeretetéből fakadóan, a futball érdekében töltik be, nem pedig szereplési vágytól fűtve, akkor csak jó döntést hozhatnak. Egyszerűen ráéreznek a megfelelő személyre. A fejlett futballal büszkélkedő országokban ez működik, arrafelé elképzelhetetlen, hogy a döntéshozatalt a kívülállóknak, mondjuk a sajtónak való megfelelni vágyás motiválja, mint Magyarországon immár hosszú évek óta.”

Az alkalmasságról

„A szakmai rátermettséget és a csapatmunka tiszteletét vegyük alapadottságnak. Nézzük, mi kell még! A legutóbbi két Európabajnokság végeredménye, a jóval a nyugdíjkorhatár felett járó Otto Rehhagel és Luis Aragonés sikere bizonyítja, hogy az egyik legfontosabb követelmény a tapasztalat. Nem feltétlenül az életkor a döntő, hanem az, hogy a kiválasztott olyan személy legyen, aki sokat átélt már a futballban. A klubedzőkéhez képest ugyanis jóval kevesebb a mérkőzés, egyúttal a kísérletezési és a javítási lehetőség, azaz felértékelődik a korábbról hozott tudás. S persze tudni kell működtetni egy tekintélyes létszámú stábot, amely szállítja és feldolgozza az információkat a világ négy sarkában légióskodó futballistákról.”

A szerencséről

„Mint minden munkában, itt is szükséges feltétel. Magam például szerencseként értékelem, hogy mielőtt kapitány lettem, a B- és az olimpiai válogatottnál begyakoroltathattam azt a középpályás védekezést és zárást, amellyel a nyolcvanas évek közepén megleptük a világot. Ma meg aztán különösen mázlistának mondhatja magát az a kapitány, akinek megadatik a stratégiai gondolkodáshoz szükséges hosszú megbízatás.”

A beteljesülésről

„Talán még a világbajnoki cím sem jár felhőtlen boldogsággal… Ami saját tapasztalataimat illeti, elég volt egyetlen szerencsétlen mérkőzés (Szovjetunió, 0–6, 1986-os vb – A szerk.), hogy megkeserítse az addigi szakmai sikerek felett érzett örömömet. Amilyen gusztustalanul hagyják magára az embert a korábbi sikereket meglovagolók… Nem szívesen néztem azt sem, amint a munka kellős közepén némely játékosom az új klubszerződésével volt elfoglalva, ezáltal szertefoszlott az addigi alkotói légkör. Ilyenkor tényleg kiszolgáltatottnak érzi magát a kapitány, és ha végképp nem látja a továbblépés lehetőségét, csak egyet tehet: fájó szívvel bejelenti búcsúját. Ha az eddigiekből nem lenne egyértelmű, kimondom: amilyen felemelő érzés a megbízatás átvétele, olyan kemény munkát követel az azt követő időszak.”