Madárt is szívesen látnák

2008.10.08. 23:27
Címkék

„Nem akarjuk, hogy a véletlenek száma növekedjen. Van elég bajunk a sorsolással meg a pontozókkal. Ezért döntöttünk a pályáztatás mellett, mert az elnökség csak akkor tud bárki mögé odaállni, ha tudja, mit tervez a szakember. Ezért nem hosszabbítottunk automatikusan idősb Balzsay Károllyal” – indokolta meg Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, hogy miért pályázat útján keresik a szövetségi kapitányt, és miért nem a korábban kézenfekvőnek tetsző módon, szerződéshosszabbítással oldják meg a kérdést.

Ettől még Balzsay lehet a kapitány, hiszen a keddi elnökségi után elhamarkodottan tett kijelentését felülvizsgálva, egy nappal később már azt mondta, ő is beszáll a versengésbe.

„A családom buzdított, én meg belevágok. Hátha az anyagommal én is tudok egy kis fejfájást okozni a bizottságoknak” – jelentette ki Balzsay.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az 1993 utáni első pályázaton (akkor Szántó Imre lett a kapitány, a legendás Papp László örökébe lépve) kik indulnak még, sőt a pontos kiírás sem készült el. Az bizonyos, hogy végzettséghez kötik, illetve hogy a jelöltnek rövid és hosszú távú programot is ki kell dolgoznia (beleértve az ifjúsági olimpiára vonatkozó elképzeléseket is), a többi elvet még az illetékes bizottságoknak kell meghatározniuk. Egyéni sportág lévén, sajátos elképzelésekkel megáldott emberek ismeretében ez azért nem tűnik könnyűnek.

Csötönyi azért említett néhány nevet, akik rászánhatják magukat a feladatra, így Badari Tibor, Botos András, Orbán László vagy az edzőbizottságot vezető Kovács László ott lehet a pályázók között, biztos befutó azonban nincs. Akkor lehetne, ha az elnök titkos aduja is indulna, de őt Csötönyi Sándor egyelőre inkább az utánpótlásnevelésben foglalkoztatná, neki magának pedig még más elfoglaltságai akadnak. Erdei Zsolt ugyanis egyelőre még profi karrierjére, illetve családjára összpontosít.

„Nagyon megtisztelő, örülök is neki, mert mindenképpen edzőként szeretnék dolgozni – mondta Madár. – De ha valaki válogatott edző, akkor folyamatosan heteket kell távol lennie a családjától, amit most még nem tudok vállalni. Addig biztosan nem, amíg bokszolok, és amíg a fiam ilyen pici.”

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája 2014 teszt
4 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
8 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
10 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
24 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
35 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
39 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
47 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
57 perce