Gólra törő futballal sima újpesti siker

2008.10.08. 23:27
Címkék
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai összecsapásain az élvonalbeli együttesek első fellépésükön idegenben is legyőzték második ligás ellenfeleiket. A Haladás–Győri ETO találkozót pénteken rendezik.

„Nem lesz baj az erőltetett menetből?” – tettük fel a kérdést a találkozó előtt Tóth Lászlónak, arra célozva, hogy a másodosztályú bőcsi együttes három vasat tart a tűzben (a Magyar Kupa mellett szerepel a Ligakupában, és a bajnoki összecsapások is adnak elfoglaltságot az alakulatnak). A vezetőedző röviden válaszolt: „Edzeni kell!” Majd kifejtette, le a kalappal a játékosok előtt, akik már eddig is erőn felül teljesítettek, s bár tisztában vannak vele, hogy a Magyar Kupában alighanem a végállomást jelenti számukra az újpestiek elleni dupla meccs, az elért eredményekre joggal lehetnek büszkék. A bőcsiek szerették volna saját pályájukon megrendezni a mérkőzést, ám a rendőrségi észrevételek hatására mégis a diósgyőri stadion mellett döntöttek. Megjegyezzük, az aggodalom feleslegesnek bizonyult, az újpesti drukkerek közül kereken harmincan tették tiszteletüket a párharc első mérkőzésén.

Török András hős lehetett volna, ám a bőcsi középpályás a harmadik percben ziccert hibázott, ugyanis Irhás Ignác beadását hat méterre a kaputól elvétette. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, újpesti részről Kabát Péter kétszer, Simon Attila egyszer veszélyeztetett, a találkozóra kilátogató diósgyőri drukkerek azonban jobbára a Bede Ferenc játékvezetőnek szánt „üzengetéssel” voltak elfoglalva – élénken él még emlékezetükben Tóth Mihály múlt hét végi nyíregyházi kiállítása... A találkozó talán legszebb jelenetét az 54. percben láthattuk: Simon Attila elhúzott a jobb oldalon, labdáját Kabát Péter az üres kapu előtt lekezelte, de mielőtt lőhetett volna, Szakszon Gábor hátulról, a gólvonal előtt harminc centire szerelte! A bőcsiek ezzel hat perc haladékot kaptak, ugyanis egy óra elteltével Simon Attila betalált, majd a csatár előkészítőként is jeleskedett: beadása után Mario Bozsics nyolc méterről bólintott a kapu bal oldalába. A bőcsiek azt sajnálhatták, hogy öt perccel a lefújás előtt Cséke György 11-esből öt méterrel a kapu fölé lőtt... Jucemar büntetett, így alighanem csak formaság lesz a két hét múlva esedékes visszavágó.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája 2014 teszt
6 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
9 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
11 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
26 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
37 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
41 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
49 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
59 perce