Korai kezdés Koperben

Vágólapra másolva!
2008.10.01. 23:16
Címkék
Önmagához mérten szokatlanul korán startol a nemzetközi hadszíntéren a Domino-Honvéd.

A sietség oka természetesen az előző magyar bajnokság, amelyben nem jutott döntőbe a csapat, így bronzérmesként már az Euroliga első selejtezőkörében, október első hétvégéjén munkára fogják. De különösebb aggodalomra nincs ok, a hatcsapatos csoport első négy helyezettje lép a második körbe, ahol az ezüstérmes ZF-Eger is bekapcsolódik a sorozatba, míg a bajnok Vasas alanyi jogon főtáblás. A montenegrói Budvanszka Rivijera mellett talán csak a maholnap negyvenéves Alexander Tchigirrel érkező német Spandau okozhat gondot a mieinknek. Röviden: meglesz a továbbjutás, már csak azért is, mert az utolsó kettő meg a LEN-kupában folytathatja.

A társaság már kedd reggel elutazott a szlovéniai Koperbe, ahol a félezer kilométeres buszozás után csütörtök kora délután száll vízbe először a sziklás tengerpartra épített uszodában. A Honvéd első meccse pont a Spandau ellen lesz, úgyhogy a nyitó nap rögtön segít majd a tájékozódásban. Aztán két ujjgyakorlat, majd szombat este jön a rangadó a Budvanszka ellen, amelynek keretében ott lesz a tavasszal még a Kőér utcában pólózó Gór-Nagy Miklós.

„Négy csapat jut tovább, így túl nagy tétje nincs ennek a tornának, magunk miatt viszont fontos, hogy jól játsszunk. A Budvanszka és a Spandau kicsit erősebb, mint a többi ellenfél, de mivel a miénk új összetételű csapat sok fiatallal, a könynyebbnek tűnő mérkőzések is fontosak. Egyrészt azért, hogy elöl és hátul is összeérjünk, másrészt hogy ebben a felállásban is tekintélyt szerezzünk magunknak. Ezzel nem is lesz gond, maximum annyi a különbség, hogy ezúttal nem elég, ha átlagosan játszunk. Ám ha jól megy, és van egy kis szerencsénk is, bárkit megverhetünk. Szép feladat kapitánynak lenni, jó példával az élen járni. Hiszem, hogy képes leszek bebizonyítani, én vagyok a megfelelő ember erre a posztra” – mondta

Molnár Tamás, a Domino újdonsült csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simár nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
8 perce

Szabados Ármin jelölt az év Európai feltörekvő atlétája címre

Atlétika
36 perce

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
51 perce

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
1 órája

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
1 órája

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik