Segített az ajándékcipő

2008.09.30. 11:05
Címkék
Az utóbbi hetekben elszaporodtak a labdarúgópályákon az öltözői lopások. Nemrégiben a turai eset kavart indulatokat, amikor a tolvajok a balmazújvárosiakat mérkőzés közben fosztották meg értékeiktől, Újbudán a Kiskunfélegyháza játékosait rabolták ki, majd a minap a Bp. Honvéd II öltözőjét törték fel edzés közben a népligeti Építők-pályán. A legutóbbi eset kárvallottja az NB III Mátra-csoportban szereplő Salgótarján-Baglyasalja FC, minekután a tolvajok tizenkét pár futball- és edzőcipőt vittek el a csapat öltözőjéből.

Az elmúlt héten a salgótarjáni Szojka Ferenc Stadionban a Nógrád megyei diákolimpia atlétikai csapatdöntőjét rendezték, amelyen mintegy háromszáz általános iskolás gyermek vett részt. A verseny alatt a klubépületből tűnt el a labdarúgók mintegy kétszázezer forint értékű sportfelszerelése.

„A szervezők hibáztak, amikor kinyitották a klubépületet, ahová az atlétikai verseny alatt a résztvevőket is beengedték –

panaszkodott Ferenczi Béla, az SBFC elnöke. – Ha előre értesülünk a szervezők szándékáról, biztos bezárjuk az öltözőket.”

Így azonban eltűnt tizenkét pár futball- és edzőcipő, sőt a tolvajok még Kis Károly vezetőedző taktikai táblájának mágneskészletét is meglovasították. Vélhetően jól mutat majd az otthoni hűtőszekrényen…

A szervezők közül senki sem vállalt felelősséget, és a vizsgálat lezárultáig nem is kívánnak nyilatkozni. A klub vezetősége ugyanis értesítette a rendőrséget, ám vélhetően a tettesek sosem kerülnek kézre.

Az SBFC amúgy sincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen a szűkös költségvetésből a játékosok és edzők illetménye, az egyéb működési költségek, illetve a stadion használata után kirótt ingatlanadó kigazdálkodása is jelentős problémát jelent. A lopás után a salgótarjániak a hétvégi bajnokin csak a szurkolók önzetlenségének köszönhetően, ajándékcipőkben tudtak pályára lépni, amelyet egy ötgólos, Egerben aratott győzelemmel háláltak meg a játékosok.

Egyes információk szerint már külön tolvajbanda jött létre, amely a védtelennek tűnő öltözőket fosztogatja. A tettesek kézre kerítésére pedig szinte semmi esély sincs.

Legfrissebb hírek

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
10 perce

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
18 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
23 perce

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
30 perce

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
44 perce

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
52 perce

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
54 perce

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
1 órája