Nem működik a cserebere (folytatás)

Vágólapra másolva!
2008.09.30. 11:05
Címkék
Egymás utáni két bajnoki veresége miatt máris krízisről beszélnek a Bayern Münchennél. A német bajnoknak a franciák eminense, a Lyon ellen kell bizonyítania: a Werder Brementől és a Hannovertől elszenvedett kudarc csak átmeneti hullámvölgy.

(most pedig az internetes olda lán tett közzé a tréner leváltását követelő szurkolói leveleket), a Kicker „Klinsmann! Most már komoly!” címmel, többek között „Klinsmann edzőként egyelőre nem sugároz erőt és magabiztosságot… A Bayernnél gyorsan meg kell változnia ennek-annak – javulni kell, a vezetőedző által kijelölt úton. Klinsmann-nak komolyra fordult a helyzete. Különben egyre sürgetőbb lesz a kérdés, hogy az edzőújonc megállja-e a helyét a Bayernnél” mondatokkal elemzi az első klubedzői munkáját végző szakember tevékenységét.

Az eurosport.de szerint a mostani krízis (hat forduló alatt nyolc pont a Bundesligában, sokszor kilátástalan futball) köszönhető a gyengébb edzői munkának, a Bayernhez méltatlan csapatkapitánynak (Mark van Bommel csak árnyéka korábbi önmagának, sok a rossz passza, lövése és szabálytalansága), a csatárok gyenge formájának (Miroslav Klose és Luca Toni volt már válságban, Lukas Podolski még egyszer sem kapta el a fonalat), Oliver Kahn távozásának (Michael Rensing nem bírja a terhet, a védőknek meg elment az önbizalmuk) – és a folyamatosan változó összeállításnak.

Különösen utóbbi miatt éri sok bírálat Klinsmannt, holott annak idején Ottmar Hitzfeld éppen a rotációnak nevezett rendszer miatt lett király Münchenben. Csakhogy a „Tábornok” nem szeptemberben kezdett hozzá a sorcseréhez, hanem a tavasszal, amikor már érezhető volt, hogy a Bayern a Bundesliga mellett a BL-ben is messzire juthat. Most viszont még csak szeptember végét írunk, és Klinsi a legutóbbi két mérkőzésen négynégy helyen változtatta meg a felállást. Csak négy játékost (Philipp Lahm, Martín Demichelis, Luca Toni, Michael Rensing) nem érintett a cserebere, a többiek legalább egyszer pihentek.

„Túlságosan a szezon elején vagyunk még ahhoz, hogy variáljunk. Van Bommel hol bent van a csapatban, hol nincs. Zé Roberto ki-be jár, ahogyan Ottl is. Hogyan lehet így formába lendülni?” – kérdezte például Stefan Effenberg, aki a Hitzfeldkorszakban karmesterként szerzett némi tapasztalatot ebben a rendszerben. Van Bommel egy vállrándítással egyenértékű „Ha rotál, akkor rotál” mondattal vette tudomásul az edző módszerét, ugyanakkor a vezetők védelmükbe vették Klinsmannt. Uli Hoeness menedzser és Beckenbauer szerint is sikerrel kecsegtet az eljárás, és nem kell már most szapulni miatta a világbajnokot. Csak éppen nekik az a dolguk, hogy védjék. Ők „találták ki” a csapat kispadjára, és nekik kell kiszámolniuk, miből fizetik ki őt és a stábját, ha kenyértörésre kerül sor.

Bár egyelőre ez nem fenyeget, mindenki jobban teszi, ha megfogadja Luca Toni tanácsát: „Eljött az ideje, hogy megmutassuk, mekkora az étvágyunk, és mekkorát tudunk harapni.”

Legfrissebb hírek

Babosék lesznek Stollárék ellenfelei Pekingben

Tenisz
16 perce

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
20 perce

Balogh Botond célja a válogatottság a Kocaelisporból

Légiósok
29 perce

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
6 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
7 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
8 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik