Nem a méret a lényeg

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.09.30. 11:05
Címkék
A Valencia – mindenekelőtt David Villa két góljának köszönhetően – vasárnap 4–2re nyert a Deportivo ellen. A „denevérek” sorozatban a harmadik fordulót zárták a Primera División élén, míg a játéktéren nem éppen a magasságával kitűnő támadó már hat gólnál jár a szezonban.

David Villa ott folytatja, ahol a nyár elején abbahagyta. Sőt! A spanyol válogatott és a Valencia támadója az Európa-bajnokságon négy meccsen „csupán” négy gólig jutott, a Primera División eddigi öt fordulójában azonban már hatnál jár – nem mellékesen a selección megnyerte a kontinenstornát, a „denevérek” pedig a harmadik játéknap óta vezetik a bajnoki tabellát. Mi több, máris beneveztek az aranyéremért folyó versenyfutásba. A Srác (El Guaje), ahogy szülőhazájában emlegetik az asztúriai futballistát, csak az Osasuna ellen (1–0) nem talált be, a Mallorca (3–0) és az Almería (2–2) egy-egy, a Málaga (2–0) és a Deportivo (4–2) két-két gólt kérhet rajta számon. Rajta és Juan Matán. A mindössze húszéves szélső ugyanis mindent megtesz, hogy feledtesse a sérült David Silva hiányát: három gólja mellett háromszor hozta kihagyhatatlan helyzetbe Villát, amivel maga is főszerepet vállalt az együttes menetelésében. Mindent elárul kettejük eddigi teljesítményéről, hogy immár nyolc pontot gyűjtöttek a Valenciának (Villa tulajdonképpen egymaga ötöt) – a csapat nélkülük az alsóházban tanyázna.

S bár Mata esetében még nem kelt különösebb feltűnést, hogy mindezt az átlagosnál jóval alacsonyabb termettel érte el – elvégre az Eb-n szárnyaló Silva is éppen 170 centiméter magas, ami Spanyolországban nem rendkívüli –, ám a Srác esetében már említést érdemel.

Mindenesetre túlzás lenne azt állítani, hogy a 26 éves támadó (175) a XXI. század tipikus csatárának mintapéldánya. Gondoljunk Zlatan Ibrahimovicra (192), Luca Tonira (193), Ruud van Nistelrooyra (188), vagy nézzünk szét az európai góllövőlisták élmezőnyében: John Carew (Aston Villa, 193) és Vedad Ibisevic (Hoffenheim, 189) sem jön zavarba, ha egyegy fejeléshez túl kell ugrania hórihorgas védőjét. A hozzájuk képest törpe Villa mégsem áll rossz fejelő hírében, rövidtávfutásban valószínűleg a felsoroltak egyikének sem adna esélyt, a hátvédek – akár az Ebrésztvevők, akár a Primera División-csapatok játékosai – pedig tanúsíthatják: a kapu előtt egyszerűen kiszámíthatatlan. A hét végi, Depor elleni első gólja például megmutatta, egyetlen gyors irányváltással miként tud zavarba hozni négy védőt, akik hiába vették körbe legfeljebb háromméteres távolságból, a labdához már csak a hálóban fértek hozzá. Nem csoda, hogy korábban bajnokikon átlagosan 54 százalékban talált be; ebben a szezonban pedig 120 százaléknál (5 meccs, 6 gól) tart…

A spanyol gólkirályi cím, a Pichichi-trófea első számú várományosa ugyanakkor saját magát szerényen háttérbe szorítja a közös érdekekkel szemben. „A bajnok Valenciát szeretném a címlapokon látni, sokkal inkább, mint magamat a Pichichivel vagy az Aranylabdával. Ez mind nagyon szép, de hát megnyerni a Ligát…” – fogalmazott.

Vélhetőleg persze azt sem utasítaná vissza, ha élete első bajnoki aranya mellé néhány egyéni díjat is begyűjthetne az évad végén.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
4 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
10 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
29 perce

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
6 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
7 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik