Védekezésből bukott meg a Győr és az FTC

2008.09.29. 01:08
Címkék
Lövőedzést tartott a Győr és az FTC a vasárnapi bajnoki összecsapáson. Mindkét együttes adós maradt a hatékony védekezéssel, amelyre pedig az európai kupaküzdelmekben feltétlenül szüksége lesz.

A győriek közül továbbra is hiányzott Gabriela Rotis-Nagy, az osztrák válogatott átlövő, akinek vállsérülése dr. Balogh Péter csapatorvos szerint a novemberi BL-csoportküzdelmek rajtjára tökéletesen rendben lesz. A másik oldalon már visszanyerte régi formáját Kenyeres Fanni, aki autóbalesetben szerzett fejsérülése miatt kényszerült kihagyni több edzést.

A közönség rangadóhoz méltó hangulatot teremtett a győri sportcsarnokban, ám a mérkőzés az ETO szempontjából inkább átmozgató edzésként kezdődött. Konkoly Csaba játékosai néhány perc alatt annak ellenére is tetemes előnyt szereztek, hogy ziccereiket rendre elkönnyelműsködték. Elek Gábornak időt kellett kérnie, mert csapata semmit sem valósított meg kéréseiből. Se felszabadult, se nyugodt játékot nem láttunk az FTCtől, miközben a Győr Görbicz Anita vezérletével szinte azt csinált a pályán, amit akart (12–4). Amikor az ETO könynyelműsködni kezdett, valamint Irina Szidorova is bemutatott néhány bravúros védést, a Fradi 10–5-re megnyert egy tízperces szakaszt, és ezzel időkérésre késztette a hazaiakat (17–14). A győrieknél főleg a szélsők nyújtottak egyenletesen jó teljesítményt, valamint Tomori Zsuzsának is akadt néhány felvillanása, ám ez is elegendő volt az ETO-előny növeléséhez (30–20). Akadtak percek, amikor három-négy gólt is lőttek a csapatok, viszont a védekezésük a második játékrészben a nullával volt egyenlő.

A Győr már pihentette első sora több klasszisát, s fiataljai is bekapcsolódhattak a „lövőedzésbe”, igaz, az FTC is tetszés szerint szerezte találatait (40–36).

A győrieknek a BL-ben, a Fradinak az EHF-kupában nem sok keresnivalója lesz, ha a vasárnapihoz hasonlóan védekezik a sorozatok élcsapataival szemben.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
2 órája

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
2 órája

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
2 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
3 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik