Őszintén nevető harmadik

HEGYI ANDRÁS, MIHÁLYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS, MIHÁLYI ANDRÁS
2008.09.29. 01:08
Címkék
Pályafutása során 23. alkalommal állhatott dobogóra Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság nyolcadliteres sorozatában, de talán ezt a teljesítményét értékeli a legtöbbre mind közül. Motegi harmadik helyét ugyanis a sérüléseit, fájdalmait és ezáltal önmagát legyőzve érte el.

Maga is meglepődött rajta, hogy mennyire jól ment: tudta tartani a lépést a mezőny legelejével, méghozzá kezdettől fogva. Az ötödik helyről induló magyar pilóta az első kanyart már a második helyen vette be, hogy aztán kisvártatva mindenkit maga mögé utasítson. Az álomkezdés után persze jött a 125 köbcenti mindig szoros küzdelmeiben törvényszerű visszaesés, de Talma az élbolyban maradt, és egyre inkább megszilárdította a helyét. A hajrára hárman maradtak a topon: világbajnokunk mellett az idei pontversenyben vezető francia Mike Di Meglio, valamint a jelenleg talán legjobb formában lévő versenyző, a német Stefan Bradl, aki meg is nyerte a japán viadalt. Talmácsi harmadik lett, ez az eredmény azonban csavarozott csuklóval, varrott könyökkel győzelemmel ért fel számára. S mindöszsze 0.281 másodperccel maradt el az első helyezettől...

„Több fájdalomcsillapítót kaptam, és egy másik fajtából, mert az eddigit már megszokta a szervezetem – árulta el a szó szoros értelmében vett sikerreceptet. – Pedig a hétvége elején elment a kedvem a motorozástól, de sikerült pluszmotivációt merítenem abból, hogy csökkentek a fájdalmaim, és a motor is nagyon jó volt. Nagyon »összeértünk« mostanára, holott az idén minden rossz megtörtént »vele« és velem, ami csak megtörténhetett, ehhez képest három futammal az év vége előtt előkelő helyen állok a pontversenyben. Azért fájt a kezem most is, ezért nem volt szabad hibáznom, és ez nagyon elfárasztott, mert másképp kellett motoroznom, mint ahogy szoktam, más izmokat kellett használnom a tehermentesítésére. Voltak körök, amikor megfordult a fejemben, nem megy tovább, szóval ez a harmadik hely számomra többet jelent mint egy győzelem.”

Ráadásul győzelemnek is győzelem volt az egyik legfőbb rivális, a világbajnokság második helyén álló Simone Corsi felett, mert az olasz csak hetedik lett, így hét pontot hozott rajta Talmácsi. Már csak 11 pontra van az ezüstérmes pozíciótól, apró szépséghiba viszont, hogy mostani sikerével beékelődött közéjük Bradl. Három futama van még a magyarnak, hogy úgymond rendet vágjon közöttük, ahhoz azonban, hogy a címvédés lehetősége ne ússzon el, versenyeket kell nyernie. A következő alkalom erre egy hét múlva lesz az Ausztrál Nagydíjon, igaz, a szoros versenynaptár most éppen nem annyira kedvező a sérülés miatt. Talmácsinak sajnos nincs sok ideje arra, hogy meggyógyuljon – pedig leginkább pihenésre lenne a legnagyobb szüksége – ám erre igazán csak az október 26-án esedékes valenciai záró futamot követően lesz lehetősége.

Legfrissebb hírek

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
4 perce

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
5 perce

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
13 perce

Messi is megsüvegelte Vozinha teljesítményét

Foci vb 2026
28 perce

Megszűnt az európai fölény – íme, az NS erősorrendje a nyolcaddöntők előtt

Foci vb 2026
36 perce

A nyolcaddöntő előtt Franciaország a korábbinál is nagyobb favorit az Optánál

Foci vb 2026
52 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
54 perce

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik