MTK BUDAPEST - NYÍREGYHÁZA

2008.09.29. 01:08
Címkék

30. perc: Ramos szerzett labdát az MTK térfelének közepén, majd 35 méterről ballal lövésre vállalkozott, a veszélyesen csapódó labda azonban néhány centivel elsuhant a léc felett. 30. perc: Ramos szerzett labdát az MTK térfelének közepén, majd 35 méterről ballal lövésre vállalkozott, a veszélyesen csapódó labda azonban néhány centivel elsuhant a léc felett.

31. perc: Sztojkov forgolódott 17 méterre az MTK kapujától, jobblábas lövése Lambulics kezét érte, a játékvezető sípolt, sárga lapot adott a szerb védőnek, majd egyeztetett a partjelzőjével, amelynek eredményeként tizenegyesrúgást ítélt a nyíregyháziaknak. A labda mögé Apostu állt, és jobbal a jobbra vetődő Véghet becsapva a kapu bal oldalába lőtt.

0–1

44 perc: Pátkai mesteri mozdulattal passzolt Urbánnak a nyíregyházi tizenhatos előterében, a hazaiak csatára erőszakosan utat tört magának, majd kilenc méterről, ballal ellőtte a labdát Ambrusz lába között a bal alsó sarokba.

1–1

48. perc: Sztojkov húzódott be a labdával a bal szélről, majd Pintér Ádám takarásában jobbal 15 méterről mesterien csavart a kapu bal oldalába.

1–2

76. perc: Vadnai tört előre a bal szélen, majd a támadást középen kísérő Pátkait játszotta meg, aki futtából húsz méterről jobbal nagy lövést eresztett meg, Lazareanu azonban vetődve kiütötte a labdát a jobb felső sarok elől.

87. perc: Bal oldali nyíregyházi szögletrúgás után három MTKvédő lába alatt is elsuhant a labda, Odrobénának a levételre is maradt ideje, ám két méterről, jobbal gyengén gurított, így Végh lábbal mentett a bal kapufa tövénél.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
3 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
3 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
3 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
4 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
4 órája