Inkin várhat Balzsayra

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.09.29. 01:08
Címkék

Úgy tűnik, az eredeti terveknek megfelelően lesz Gyenyisz Inkin–Balzsay Károly mérkőzés a WBO (Bokszvilágszervezet) nagyközépsúlyú világbajnoki övéért, csak nem szeptember 27-én, hanem néhány hónappal később. Paco Valcárcel, a WBO elnöke állítólag még az idén tető alá akarja hozni az összecsapást, de lehet, hogy a realitás mást diktál. Inkin szombaton szerezte meg a Joe Calzaghe által egy nappal korábban „letett” koronát Fulgencio Zúniga legyőzésével (az orosz kisebb fütty kíséretében pontozással verte meg a kolumbiait), s nehezen hihető, hogy az év végéig még egyszer kesztyűt húz, és a sérüléséből itthon felépülő Balzsaynak is előbb felhozó meccset szeretne lekötni az Universum (időpontot már kapott is egy spotlightos rendezvényre, december 9-re). Az Inkin–Balzsay csata viszont elvben kötelező, mert az új világbajnok gazdátlan övet szerzett meg, ilyenkor pedig egyből a kötelező kihívó (esetünkben a világranglista-vezető Balzsay) ellen kell megvédenie. Ha mégis lesz decemberi Universum-gála, azon alighanem Bedák Zsolt (11–0, 2 K. O.–T. K. O.) is ringbe lép. A kispehelysúlyú öklöző szombaton éjszakába nyúló mérkőzésen egyhangú pontozással (háromszor 80:71) verte meg az egyszer padlózó mexikói Germán Merazt (18–11–1, 2), és megőrizte hibátlan mérlegét.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
29 perce

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
45 perce

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
57 perce

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
1 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
1 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik