Az albán önbizalommal nincs baj

Z. A.Z. A.
2008.09.29. 01:08
Címkék

Nem állítanánk, hogy Albánia a turisták kedvelt úti céljai közé tartozik, miként azt sem mondhatjuk, hogy a balkáni ország labdarúgásával sok magyar szakember hozható kapcsolatba. A kevés kivétel közé tartozik Temesvári Miklós és Dzurják József: az edzőpáros 2000-ben az ország legnépszerűbb klubja, az FK Tirana szakmai munkáját irányította – egészen a bajnokság hajrájáig. Csapatuk négy fordulóval a zárás előtt még az első helyen állt, csakhogy három futballista eladta a soron következő vidéki találkozót. Temesvári Miklós arra kérte az elnököt, a bundázókat tegyék ki a keretből, majd miután a vezető erre nem hajlott, a magyar mester segítőjével együtt távozott.

„Amikor Albániában edzősködtem, a válogatott játékosok többsége a Bundesligában futballozott, de úgy tudom, a kerettagok többsége most is légiósként keresi a kenyerét – mondta Temesvári Miklós. – Csapatuk hazai környezetben már akkor is felvette a versenyt a magasabban jegyzett válogatottakkal; a svédek elleni gól nélküli döntetlen mutatja, ez manapság is így van. Mindig jellemző volt az albánokra a nagy önbizalom, ez hatványozottan érvényes egy-egy sikeres találkozó után. Ennek alátámasztására egy adalék: négy pontjuk birtokában tudomásom szerint máris az esetleges továbbjutásról beszélnek... Biztos vagyok benne, hogy önbizalommal telve jönnek majd Budapestre. Kemény, önfeláldozó futballra számíthatunk tőlük, senki sem hiheti, hogy sétagalopp lesz számunkra a kilencven perc. Mindezek ellenére a magyar válogatottnak nyernie kell, és ez össze is jön, ha sikerül a svédek elleni első félidei játékot jó helyzetkihasználással párosítani.”

Temesvári Miklós akkori segítője, Dzurják József megemlítette, hogy az albán futballisták szeretnek edzeni, vevők az újra, és presztízst csinálnak az edzésjátékokból. Noha az utánpótlásban meglehetősen nagy a káosz, és rosszak a körülmények (legalábbis az ezredfordulón még így volt...), a fiatalok igen motíváltan készülnek, tudják, hogy labdarúgóként messze kiemelkedhetnek az átlagból – minden szempontból. Érdekesség, hogy az albán válogatott középpályása, Ervin Bulku éppen Temesvári Miklós idejében mutatkozott be az FK Tirana első csapatában, október 11-én Budapesten megláthatjuk, mire képes címeres mezben.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
3 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
3 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
4 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
4 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
4 órája