24 ÓRA

2008.09.29. 01:08
Címkék

Magyar győzelmek Magyar győzelmek

KOSÁRLABDA. Második meccsét is megnyerte Lóránt Péter csapata a spanyol másodosztályban. A Ford Burgos ezúttal a Gandiát győzte le 101–84-re, a magyar center 19 perc alatt két pontot és négy lepattanót szerzett. Sikerrel kezdett a bajnok Bourges a hét végén rajtoló francia női élvonalban, Bujdosó Nóra 22 játékperc során négy pontot és két lepattanót jegyzett a Basket Landes ellen.

Sportdiplomáciai siker

ÚSZÁS. Az Európai Úszóliga (LEN) vasárnapi zürichi tisztújító kongresszusán a szervezet alelnökévé választották Gyárfás Tamást, és a Magyar Úszószövetség első emberét a nemzetközi szövetség (FINA) végrehajtó bizottságába is delegálta a LEN. Vasárnaptól új elnök, a luxemburgi Nory Kruchten irányítja az európai szövetséget, miután 18 évnyi elnökség után leköszönt az olasz Bartolo Consolo.

Nem sikerült a bravúr

TENISZ. A harmadik helyért játszhat a mexikói U16-os világbajnokságon a Babos Tímea, Susányi Zsófia, Mikó Zsófia összeállítású magyar lánycsapat, miután az elődöntőben kikapott a jóval esélyesebb amerikaiaktól. A fiúk a hetedik helyért léphetnek pályára hétfőn.

Szilágyi és Lázárék az élen

LOVASSPORT. Az akadályhajtással véget ért az izsáki fogathajó országos bajnokság, amelyen az egyeseknél Szilágyi Zsolt, a ketteseknél Lázár Vilmos, a négyeseknél Lázár Zoltán szerezte meg a bajnoki címet. A ketteseknél az akadályhajtás során remekelt Genzwein Alex, míg a négyeseknél ifjabb Juhász László – utóbbi az ezüstérmes helyre lépett elő a királykategóriában. Eredmények a 16. oldalon

Mosley a végén robbant

ÖKÖLVÍVÁS. Egy másodperccel az utolsó menet zárása előtt aratott kiütéses sikerével Shane Mosley (45–5, 38 K. O.–T. K. O.) közel került egy újabb világbajnoki címmeccshez. A három kategóriában is vb-övet nyerő amerikai nagyváltósúlyúként a nicaraguai Ricardo Mayorgát (28–7–1, 22) végezte ki, majd kihívta az eggyel lejjebb, váltósúlyban uralkodó Andre Bertót.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
1 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
1 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
2 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája