Meglepték az Arsenalt

2008.09.28. 03:47
Címkék

A nagy négyes többi tagjából meglepetésre csak kettő győzelemmel zárta a hatodik fordulót. A címvédő Manchester United a Boltont fogadta, és egy óra elteltével Cristiano Ronaldo szezonbeli első bajnoki találata révén megszerezte a vezetést. Az első félidőben kapufáig jutó, végig lendületesen futballozó szélső büntetőből lőtt gólt, miután Jlloyd Samuel belépőjénél feldobta magát, és Rob Styles játékvezető tévesen tizenegyest ítélt.

„Furcsa döntés volt. Azt hittük, Ronaldo sárgát kap műesésért, erre befújták a büntetőt” – dühöngött Gary Megson, a Bolton menedzsere az esetet követően. Sir Alex Ferguson is meglepve konstatálta, hogy csapata tizenegyest rúghatott, mivel ő is úgy látta, a védő először a labdát rúgta el.

A hajrában a csereként beálló Wayne Rooney duplázta meg az előnyt, az idényben először eredményes támadó Ronaldo sarkazása után tekert szépen a kapuba.

A Chelsea-nél a nyáron szerződtetett José Bosingwa volt az egyik főszereplő: a portugál hátvéd gólt szerzett az újonc Stoke otthonában, majd gólpasszt adott a szünetben becserélt Nicolas Anelkának. Jon Obi Mikel is kivette a részét a győzelemből – a középpályás egygólos londoni vezetésnél a gólvonalról vágta ki Leon Cort fejesét. Újabb győzelmükkel a kékek megőrizték veretlenségüket és százszázalékos idegenbeli mérlegüket a Premier Leagueben.

Az Arsenal volt a kakukktojás, amely a szintén újonc Hulltól (Halmosi Péter a kispadról figyelte a találkozót) odahaza kapott ki, ráadásul 1–0-s vezetés után. A vendégek az az első félidőt jó védőjátékuknak és némi szerencsének köszönhetően kihúzták kapott gól nélkül, aztán egy öngól után sem zuhantak össze, és Geovanni bombagóljával, valamint Cousin fejesével elrontották Arsene Wenger ünnepét. A francia menedzsert napra pontosan 12 évvel ezelőtt nevezték ki az Arsenal élére.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
5 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
5 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
6 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
6 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
6 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
6 órája