Lecsapott a fontos gólok nagymestere

Vágólapra másolva!
2008.09.28. 03:47
Címkék
Huszti Szabolcs két év után ismét győztes gólt lőtt a Bayern Münchennek, és tovább mélyítette a címvédő válságát, míg Hajnal Tamás egy-egy góllal és gólpasszal segítette győzelemhez a Dortmundot a 2007-es bajnok VfB Stuttgarttal szemben.

„Még a legjobb német csapat nak is lehetnek rossz napjai. Csak sajnos azt a Bayern a Werder elleni kettő ötnél igénybe vette” – mondta a Hannover–Bayern München mérkőzést felvezető nyilatkozatában Dieter Hecking, a hazai csapat vezetőedzője. A tréner amúgy sem lehetett túl optimista, hiszen együttese a 2002 óta megszokott ritmusnak (egy rossz, aztán egy jó rajt; 2002: 3 pont; 2003: 8; 2004: 2; 2005: 6; 2006. 4; 2007: 7) megfelelően az idén rosszul kezdte a Bundesligát, öt forduló után mindössze négy ponttal állt, és a címvédő ellen kellett volna javítania a mérlegén. Márpedig a Bayernt húsz éve nem tudta hazai pályán megverni.

Most megverte, méghozzá annak a játékosnak a góljával, aki két éve a Hannover 21 éves müncheni nyeretlenségi sorozatának is véget vetett. Huszti Szabolcs az Allianz Arenában Oliver Kahnnak tizenegyesből, az AWD-Arenában Michael Rensingnek szabadrúgásból talált be, az első gólja hatmeccses nyeretlenségi szériára, a mostani pedig a Leverkusennel szembeni megalázó vereségre (0–4) hozott gyógyírt. A jobbösszekötő helyéről a kapu bal oldalába csavart labdája ráadásul alighanem újra kiélezi a müncheni kapuskérdést is, hiszen bár több internetes oldal is „Traumtor” (álomgól) kifejezéssel illette a találatot, az egy hete ötöt kapó Rensing talán odaérhetett volna a labdára. (A dpa hírügynökség tudósítója szerint „Rensing számára nem tűnt védhetetlennek” a labda.)

Husztinak az idény során ez volt a harmadik gólja, a Bundesligában pedig a 17. A góljai közül tízet olyan csapat (Dortmund: 3; Bayern: 2; Schalke: 2; Stuttgart: 2; Werder: 1) ellen szerzett, amely az elmúlt öt évben legalább egyszer dobogós volt a német élvonalban, úgyhogy lassan a fontos gólok mesterét is tisztelhetjük benne. (Természetesen próbáltuk elérni a játékost, de a foglalt jelzésig kicsengetett telefonnál, illetve a „Hallo und herzlich willkommen” kezdetű üzenetrögzítőnél tovább nem jutottunk.) A Bayernnél meg alighanem már ég a ház. A Sport Bild legutóbbi száma még csak Jürgen Klinsmann legnagyobb hibáit lajstromozta, a napokban viszont alighanem össztűz zúdul az első klubedzői munkáját végző egykori világbajnokra.

Az okért elég csak ránézni a tabellára: a 2007 áprilisát követően újra egymás után két bajnokit vesztő Bayern csak a kilencedik, az aranyesélyesek közül mindenkinek legalább hárompontos előnye van vele szemben, a játéka meg tényleg ama bizonyos Makó–Jeruzsálem távolságra van a szórakoztatótól.

Szemben például a Werder Bremenével, amely a múlt szombat után most is öt gólt szerzett, csak éppen nem kettő, hanem négy (!) ellenében. Az újonc Hoffenheim ugyanis 1–4 után sem adta fel, 4–4-nél utolérte riválisát, de Mesut Özil második góljára már nem tudott felelni. A Werder és a Bochumban 3–2re nyerő Leverkusen is 18 gólnál jár a szezonban, ha az évad végéig tartják a tempót, megdöntik a gólcsúcsot, elvégre meccsenkénti hármas gólátlaggal még senki sem zárt a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
3 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
12 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
28 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
46 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
54 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik