Egy harmad kellett az UTE-nak

2008.09.28. 03:47
Címkék

Az Alba Volán II elleni bajno ki előtt az Újpest a csapatkapitányának választott Vladimír Dubek, aki anyai ágon magyar származású, honosítási kérelemmel fordult a hatóságokhoz, s csupán idő kérdése, hogy mikor kerül pecsét papírjaira – utána pedig megpályázhatja a válogatottságot is.

Az első harmad kifejezetten élvezetes játékot hozott, a Volán teljesen egyenrangú ellenfele volt a liláknak, csupán a helyzetkihasználással állt hadilábon. Az újpesti gárda örömére gólgazdag folytatás következett – elsősorban Dubek és Berta Ákos volt elemében, más kérdés, hogy ehhez kellett az igen szellős fehérvári védelem is. A kék-fehér bekkekkel nem volt nehéz dolguk Borbás Gergelyéknek, akik sokszor hozták kiszolgáltatott helyzetbe Becze Zoltánt. A záró játékrészt amolyan kötelező jelleggel játszották le a csapatok, az Újpest megérdemelten győzött egy erősen közepes színvonalú összecsapáson.

Miskolcon 1–4 után úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, a hazaiak azonban felálltak a „padlóról”, mindent egy lapra feltéve rohamoztak. Egy perc negyven másodperccel a vége előtt időt kértek, de kapusukat nem hozták le. A lefújás után valamenynyi játékos a jégre tódult, óriási verekedés tört ki, az adokkapokban kilenc hokis végleges fegyelmit kapott.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
7 perce

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
9 perce

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
59 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
1 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
8 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
8 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
9 órája