Egy félidőnyi élvonalbeli futball

A mérkőzésről tudósított:KEMÉNY KRISTÓF, TŐSÉR NORBERT, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított:KEMÉNY KRISTÓF, TŐSÉR NORBERT, VAJDA GYÖRGY
2008.09.25. 23:48
Címkék
Nagy csatában, igazi kupahangulatban a Szombathelyi Haladás megérdemelt győzelmével került a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé. A Ferencváros ezúttal nem tudta megismételni az NB II-ben megszokott gólerős futballját, így biztossá vált, hogy ebben az évben is lemarad a nemzetközi porondról.

Szomorkodhat az a négybusznyi szombathelyi, akik a főváros forgalmi dugói miatt csupán a 32. percben érkezett meg az Albert-stadionba, ugyanis kedvenceik ekkor már 2–0-ra vezettek a Ferencváros ellen. Így lemaradtak Kenesei Krisztián és Guzmics Richárd góljáról is. Láthatták viszont a nem igazán vendégszerető Fradi-tábor petárdás és füstbombás „kedveskedését”, amellyel az érkezőket fogadta. A szombathelyiekkel együtt hétezren voltak kíváncsiak a Magyar Kupa-mérkőzésre. Már nagyon várták a fradisták egy NB I-es csapat érkezését a kupában – persze leginkább az újpestieknek örültek volna, ám úgy tűnik, a nagy találkozásra egy évig még várni kell, mert a Haladás okos, tudatos első félidei játékával leckét adott az NB II Keleti csoportjában szereplő, s egyelőre oda is való FTC-nek.

A Ferencváros szurkolóinak persze nem volt egyszerű elfogadniuk az „igazság napját”. Hiába az angol tulajdonos, hiába a rendezett viszonyok, hiába a sok külföldi légiós, hiába a magyar átlagtól eltérő edzésmódszer, a Fradinak még sokat kell fejlődnie az igazi felemelkedéshez. A sok futás, megfelelő erőnlét csak alapot jelenthet az építkezéshez, ám látható, a


folytatás...
Legfrissebb hírek

F1: Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 perce

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
13 perce

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
23 perce

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
32 perce

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
54 perce

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
1 órája

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
1 órája