BL-csapatok rangadója

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
2008.09.24. 00:55
Címkék
Két BL-induló női kézilabdacsapat találkozik szerdán Dunaújvárosban. Az NB I negyedik fordulójában a bajnoki ezüstérmes Dunaferr NK a címvédő Győrt fogadja.

A szerdai rangadó különös előz ménye volt, hogy a FehérépAlcoa szombaton Dunaújvárosban 38–31-re legyőzte a nyáron több kiválóságától (Pigniczki Krisztina, Mörtel Renáta, Borbás Rita, Lovász Zsuzsanna) elköszönő, mégis esélyesebb hazaiakat, akiknek nagyot kell javulniuk, ha teljes erőbedobásra akarják késztetni a Győri Audit.

„Nehezen tettük túl magunkat a szombati vereségen – mondta Imre Vilmos edző. – Az utóbbi napokban főleg lélektanilag kellett összeszednünk magunkat. Igyekeztem tudatosítani játékosaimban, hogy szerdán a magyar mezőny kimagaslóan erős együttese ellen kell kiköszörülniük a Fehérvár elleni csorbát. Elsősorban védekezésünk javítása a célunk, s hogy ez mire lesz elég, az a vendégcsapat játékán is múlik.”

A két dunántúli együttes találkozói korábban rendre újvárosi győzelemmel végződtek, ám az ezredfordulót követően egyre több győri siker született. A Dunaferr legutóbb 2007. január 31-én nyert (33–30) az ETO ellen. Három hónappal később döntetlennel – 28–28 – zárult dunaújvárosi találkozójuk. Azóta hét mérkőzést (három bajnoki, egy MK-döntő, három felkészülési találkozó) játszottak, s mindegyik győri győzelemmel végződött.

„Nehéz dolgunk lesz, ha az újvárosiakat felpaprikázta a vereség, de elképzelhető, hogy sokkolta őket, s még nem heverték ki

– hangoztatta Konkoly Csaba, a Győr mestere. – Játékosaink közül Görbicz Anita a Győrött rendezett főzőversenyen megfázott, hőemelkedése van, de ismerve elszántságát, biztosan pályára lép.”

Herr Orsolya, a győriek válogatott kapusa is arról beszélt, hogy a fehérváriaktól hazai pályán elszenvedett súlyos vereség után biztosan felfokozott hangulatban várja a Győrt a Dunaferr.

„Nagyon kell figyelnünk a gyors visszarendeződésre és a technikai hibák elkerülésére – mondta a kapus. – A győzelemhez a helyzeteinket, ziccereinket be kell lőnünk.”

Legfrissebb hírek

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
1 perce

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
15 perce

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
18 perce

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
34 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
48 perce

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
57 perce

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
1 órája