Nyilvánosház

„Én vagyok a hülye, én! És akkor fut körbe, hogy mindenki lássa!” – mondta harminc évvel ezelőtt a szép emlékű Hofi Géza a magyar futballpályák akkori állapotára utalva. És a bírók azóta is csak futnak körbe, mutatva, hogy én vagyok a hülye, én!

Csak most már nem csupán a futballpályákon. Lehet zárt térben is. Mondjuk egy kosárlabdacsarnokban. Ráadásul mostanság már ebben a sportágban is három bíró van, jól illeszthető tehát a nézőtérről felzúgó „három hülye” titulus. Csarnokban még félelmetesebb is, mint egy kongó stadionban. Sőt verik is a bírókat, ők meg abbahagyják, és nem nagyon jönnek helyettük.

A bírók most bekeményítettek.

Addig nem vezetnek egyetlen meccset sem a kosárlabdapályán, amíg nem lesznek biztonságban. Nem sztrájkolnak, csak éppen nem érnek rá, amikor majd vezetniük kellene. Illetve akkor majd vezetnek, ha jól megfizetik őket. Sokkal jobban, mint most. Igazuk van: ki az a hülye, aki ennyiért (bruttó 25 ezer a férfi alapszakasz A-csoportjában) folyamatosan kiteszi magát a szidalmaknak meg a verésnek. Igaz, senki sem mondta, hogy menjenek bírónak. Mert, ugye, aki örömlánynak áll, az számíthat arra, hogy előbb-utóbb...

A „sokkal jobban megfizetni” persze csípi a klubvezetők szemét. Sok. Egymillió klubonként. Minimum – és ez csak az alapszakaszra vonatkozik. Ráadásul jelen pillanatban senki sem tudja pontosan, mennyi az annyi. Mármint a környező országokban – mert azokhoz hasonlóan kellene fizetni a bírókat. A szövetség főtitkára körlevelet írt, jöjjenek a játékvezetők másik országból, a „mennyi az annyi” szerinte sem tiszta.

Nem annyi, amennyit kérnek, de több, mint amennyi eddig járt. Állítólag a külföldiek nem jönnek – elvégre szolidaritás is van a világon. Valami azt súgja, a férfi A-csoportos bajnokság október 14-i rajtjáig megállapodnak az érdekeltek.

Mert az örömlányoknak sem jó, ha nincs hol lakniuk, és ezt pontosan tudják a nyilvánosházak fenntartói is. Különben be lehet zárni a boltot.