Dzurják József bajnok

2008.09.02. 23:35
Címkék

Bajnokságot nyerni mindig érdem, ez igaz akkor is, ha a Maldív-szigetek első osztályáról van szó. A legutóbbi kiírásban a Club Valencia diadalmaskodott, amelynek Dzurják József az edzője. A magyar szakember nagyot nőtt a klubvezetők és a szurkolók szemében, hiszen a szezon előtt a bentmaradást tűzték ki célként a liga legalacsonyabb átlagéletkorú együttese elé. A csapat az utolsó nyolc mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, s tíz egymást követő bajnoki találkozón nem talált legyőzőre, amivel történelmi tettet hajtott végre – hasonlóra korábban nem volt példa a maldív pontvadászatban. Bajnoki címének köszönhetően a Club Valencia a következő idényben az ázsiai Bajnokok Ligájában indulhat, soraiban két magyarral, Elek Norberttel és Gál Ferenccel. Dzurják József, aki korábban Malajzia utánpótlás-válogatottjának edzőjeként dolgozott, még nem döntötte el, az együttesnél marad-e. A másik magyar edző, Kiss László együttese a bajnokság második helyén végzett.

Legfrissebb hírek

NB I: Pető újabb szabadrúgásával ismét vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
2 perce

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
16 perce

Korán előnybe került a KTE a Nagykanizsa ellen!

Labdarúgó NB II
18 perce

NB II: idegenben nyert a DVTK, máris előnyben a KTE – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
18 perce

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
29 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
46 perce