Nem lesz igazi ünnep

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.08.24. 05:20
Címkék

A Mestallában vívott első fel vonás után mindkét fél kifejezetten optimistán várja a spanyol Szuperkupa vasárnapi visszavágóját. A Valencia az otthon szerzett előnyt (3–2) és az utóbbi időben ritkán látható magabiztos játékot lovagolná meg, míg a Real Madridnál mindenekelőtt Iker Casillasban és Ruud van Nistelrooyban bíznak. Nem beszélve arról, hogy a feltehetőleg ezúttal is zsúfolásig megtelő Santiago Bernabéuban a házigazdáknak már kétszer is sikerült hátrányból fordítva elhódítaniuk a Szuperkupát: 1990-ben a Barcelona (0–1, 4–1), 2003-ban a Mallorca (1–2, 3–0) volt a királyiak áldozata.

Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy a blancók ezúttal teljes nyugalomban várhatják a második mérkőzést. Bernd Schuster vezetőedző a héten nem számíthatott a sérüléssel bajlódó Wesley Sneijderre, Cristoph Metzelderre, Javier Saviolára, Michel Salgadóra, és a tréner dolgát nem könnyíti meg a Chelsea által csábított Robinho körüli huzavona sem. Mint ismeretes, a brazil távozási szándéka hetek óta beszédtéma a spanyol fővárosban, és úgy tűnik, immár a klub sem gördít akadályt az átigazolása elé: a vezérkar hivatalos közleményben ismerte el, egyetlen játékost sem kíván akarata ellenére maradásra bírni.

A madridiak bosszankodhatnak a Spanyol Labdarúgószövetség (RFEF) hibája miatt is. A testület július 16-án kelt határozatát ugyanis csak augusztus 18-án, a Valencia elleni első meccs másnapján tette közzé. Tehát hiába hirdetett amnesztiát a legfeljebb négy találkozóra eltiltott játékosoknak, a 2007-es Szuperkupa visszavágóján kiállított Pepe kénytelen volt kihagyni a valenciai túrát, és csak a visszavágón csatlakozhat a kerethez. Némi öröm viszont az ürömben, hogy a több mint két hónapig lábadozó Fabio Cannavaro pénteken ismét teljes értékű munkát végzett – ettől függetlenül persze nem valószínű, hogy lehetőséget kap a német szakembertől a vasárnap esti összecsapáson.

Ne feledjük ugyanakkor, hogy az egész világot megrázó szerdai repülőgép-szerencsétlenség mindkét együttes felkészülésére rányomta a bélyegét. A Valencia ellenfelével egyeztetve lemondta a 153 emberéletet követelő katasztrófa napján Alicantéban esedékes felkészülési meccsét, a játékosok pedig szinte kivétel nélkül megemlékeztek a madridi baleset halottairól; elsőként David Silva, aki éppen a szerencsétlenül járt gép célpontjáról, a Kanári-szigetekről származik. A részvétnyilvánításhoz természetesen a Real futballistái is csatlakoztak, akik vendégeikkel összhangban megerősítették: a szerdán Dániában remeklő (3–0) spanyol válogatotthoz hasonlóan esetleges győzelmüket visszafogottan, az áldozatok emléke előtt tisztelegve ünneplik majd.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája 2014 teszt
4 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
7 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
9 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
24 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
35 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
39 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
47 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
57 perce