Csendes rebellis lett a szerb edző

Lelkizős alkat?Lelkizős alkat?

Mert nem vettem fel a telefont? Hazamentem Szerbiába, és nem vittem magammal a készüléket. Ki akartam, ki kellett kapcsolódnom – tárta fel lelkiállapotát Tomiszlav Szivics, a Kecskeméti TE-Ereco vezetőedzője.

Mi jelenti önnek a nyugalom szigetét?

Szabadka és a családom: a feleségem, a gyermekeim, a szülők.

Komplett relaxációs tréning...

Annál is több. De tény: lehiggadtam.

Megváltozott a véleménye is? A ZTE ellen szombaton egy nullára elveszített bajnoki után kifakadt. A Kecskemétet az első két fordulóban sújtó bírói ítéletekre utalva zavaros nyilatkozatot adott, szó szerint idézve: „...valakik akarnak nekünk valamit mondani, csak én ezt egyelőre nem értem”. Sikerült dekódolnia az „üzenetet”?

Nem egészen. Csapatomnak rövid időn belül kétszer is bűnhődnie kellett, de még mindig nem teljesen világos, miért. Visszanéztem videón az eseteket, Tököli Attila kezezős gólját, a zalai kiállításokat…

És?

Mind a két játékvezető rossz osztályzatot kapott, ami visszaigazolásnak jó, mert azt bizonyítja, hogy nem véletlenül emeltem fel a hangomat – csakhogy a helyzetünkön ez nem változtat.

Még mindig marcangolja magát.

Tudom, hogy a profinak el kell viselnie az igazságtalanságokat, a tévedéseket is, de ez nem könnyű. Érkezett két „üzenet”, talán nekem mint a magyar élvonal egyetlen külföldi edzőjének, talán a klubnak. Azt hiszem, az a gond, hogy egy „idegen” megmutatta: magyar csapatnak is lehet stílusa, úgy értem, szerethető stílusa. A Kecskemétnek van. És a „probléma” a játékvezetőkkel például kezelhető. Magyarországon nem egy olyan edző van, aki baráti viszonyt ápol a bírókkal, ők aztán következetes munkával, szinte feltűnés nélkül helyet csinálnak a trénereknek.

Ha eddig nem lett volna üldözési mániája, mostantól garantáltan lesz – nem is alaptalanul. Épp elég időt töltött már ahhoz Magyarországon, hogy felmérje: a futball mellett a játékvezetés színvonala sem eget rengető.

Senki sem tévedhetetlen. Sportszerű, csendes ember vagyok. Nem értem, Zalaegerszegen miért küldtek el a kispadtól: nem hőbörögtem, nem cirkuszoltam, csak egy tőlem két méterre történt nyilvánvaló szabálytalanság után némi következetességet kértem a játékvezetőtől. Próbálok tiszta fejjel gondolkozni, illedelmesen viselkedni, becsületesen dolgozni. Letettünk valamit az asztalra, még sincs eredménye. Nulla pontunk van, ami nem pusztán a mi bűnünk. A Paks elleni találkozó után azt nyilatkoztam, a bíró is hibázhat. A hétvége után úgy vélem, nincsenek véletlenek...

Az sem az, hogy Kassai Viktor személyében mindössze egy negyedik játékvezetőt delegált a magyar bírói kar a nyári Európa-bajnokságra.

Jó, hogy említette a nevét, Kassai Viktort jó bírónak tartom. És nincs is egyedül. Az NB II-ben egyébként sem lehetett okunk panaszra, már csak azért sem, mert túl erősek voltunk hozzá, hogy ilyen módon megtörjenek minket.

Ez lenne a cél? Kié?

Okos embereké. De akkor is vallom, hogy a Kecskemét jövőre is az élvonalban indul. Nekünk, a csapatnak is többet kell nyújtanunk, még többet kell dolgoznunk. Ezzel nem lesz gond. Aztán megmutatjuk, mit tanultunk – már ha hagyják. A feljutás kiharcolása után több klub is megkeresett, de itt maradtam, mert maradni akartam. Bíztam a vezetőkben, a játékosokban, magamban. A hitem most is töretlen. Talán csak nem volt szerencsénk az első két fordulóban a bíróküldéssel.

Milyen megengedő lett!

Egyszerűen ezt a lehetőséget sem zárom ki. Remélem, erről volt szó.

Szombaton a Győr ellen kiderül. Egyébként a mezőny két nullapontos csapata találkozik.

Az ETO lényegesen többre képes annál, mint amit hétfőn a Debrecen ellen mutatott. Tisztelem az edzőt, Egervári Sándort is, mert csapatai játszani akarnak. Ez nyilvánvalóan az ő hatása.

Szép, de ettől még a Kecskemét nem lép el a nulláról.

Ellép.

Aztán ismét irány Szabadka?

Ember tervez…

Nem lenne célszerűbb a családegyesítés?

Megfordult a fejemben, de ez attól is függ, hogy egy országban, egy városban, egy csapatnál hosszú távra tervez-e az ember, vagy állomásként tekint rá.

Bizonytalan?

A történtek után most inkább az állomásvariáció felé hajlok.