Még nem elég félelmetesek I.

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2008.07.19. 01:04
Címkék
Az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában érdekelt Győri ETO és DVSC-TEVA egyaránt 1–1-es döntetlent ért el a párharcok első felvonásán. Lényeges különbség azonban, hogy az ETO-nak Grúziában, míg a Lokinak hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást – előbbinek a Zesztafoni, utóbbinak a Sahtyor Karagandi ellen.

Bücs Zsolt félelme igazolódott: a DVSC-TEVA törököt fogott a játékvezetőkkel Kazahsztánban. A Magyar Kupa-győztes edzője előzetesen két apróság miatt zsörtölődött: miért kell a Lokinak Ázsiába utaznia egy európai kupamérkőzésre, illetve hogy miként jelölhetett az európai szövetség török bírót a Sahtyor Karagandi elleni UEFA-kupa-selejtező első mérkőzésére – amelyet egy többségében muzulmánok lakta országban rendeztek?

Hüseyin Göcek a „bücsi” aggodalmaknak megfelelően tette a dolgát: 80 percig úgy festett, a kapus David Lorija mellett ő a kazahok „legjobbja”, aztán – talán mert elkapta az egyre borúsabb homlokú UEFAellenőr sokadik megróvó pillantását – varázsütésre magához tért.

„Lejtett a pálya, de a kapuból nem látszott annyira vészesnek a helyzet – finomított a valóságon Csernyánszki Norbert, a DVSC Karagandiban két bravúrt is bemutató kapusa (az elsőnél orral hárított, az utóbbi azonban már klasszikus kapusmozdulat volt). – Paul Robinsont ízekre szedte az angol sajtó a horvát–angol Európa-bajnoki selejtezőn kapott gól miatt, amikor a labda egy göröngyön gellert kapva átperdült a lába felett. Szerintem én sem jártam volna jobban, ha a gólvonal előtt nem csípem el az arcomról a bal vállamra, onnan pedig a háló felé csorgó labdát… Szerintem nem ez a potya gól, de mindegy. A másik esetben, Milan Pacanda szabadrúgásánal szerencsém is volt, nem léptem be a sorfal mögé, de azért így sem volt könnyű labda.”

Csernyánszki Norbert a nyár elején már-már paksi játékosnak érezte magát, végül maradt a Lokiban, s 2006 után ismét nemzetközi tétmeccsen védhette a piros-fehérek hálóját.

„A csúfos, Rabotnicski elleni szkopjei találkozó volt az utolsó európai kupameccsem – idézte fel a kellemetlen emléket (1–4) a kapus. – A sors a jelek szerint úgy akarta, hogy maradjak, most egyszerűen örülök, hogy jól ment a védés. Nem éreztem magabiztosnak a csapatot, de ezt nem fognám a négyórás időeltolódásra, Karagandiban minden téren átlagosat nyújtottunk. Amikor elhittük, hogy jobbak vagyunk, uraltuk a játékot. Három gól különbség van a két csapat között – ezt két hét múlva tettekkel kell bizonyítanunk.”

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
13 perce

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
6 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
7 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
7 órája