Mindig nyugodtan állhat a tükör elé

A Feyenoord honlapján a mai napig megtalálható az adatlapja. Ekkora sztár volt Rotterdamban? A Feyenoord honlapján a mai napig megtalálható az adatlapja. Ekkora sztár volt Rotterdamban?

Dehogy voltam én sztár! – legyintett Róth Antal. – Ugyanúgy kezeltek, mint a keret többi tagját. Hozzáteszem: ugyanúgy kezelnek ma is. Éppen pénteken hívott egy holland újságíró, hogy hamarosan Magyarországra látogat, és összefuthatunk-e, mert interjút készítene velem; csütörtökre már meg is beszéltük a találkozót. Hogy nem felejtettek el, arra bizonyíték az is: nemrég kaptam meg azt a meghívót, amely a klub hagyományos nyári gálájára szól. Ezt a meccset a bajnoki rajt előtti hétvégén rendezik, amelyen a felnőttcsapat rendre neves ellenfelekkel találkozik. Jó érzés részt venni ezen a rendezvényen, igaz, eddig csak háromszor tudtam elmenni, mert tudja, hogy van ez: ha dolgozik az ember, nemigen fér bele az idejébe az efféle kirándulás.

Az idén ráér…

Sajnos igen. Jeleztem is az érkezésemet a szervezőknek.

Január elseje óta nem ön felel az utánpótlás-válogatott szakmai munkájáért. Sokakat meglepett, hogy nem hosszabbítottak önnel szerződést, mások – a viszonyokat jobban ismerők – ugyanakkor biztosak voltak benne: nem lesz maradása. Gyanítom, az utóbbiak táborát gyarapította.

Az a típus vagyok, aki nemcsak a jó, hanem a rossz lehetőséggel is számol, s ez tavaly decemberben sem volt másként. Ugyanakkor hat évet töltöttem egy helyen, szerintem itthon ez nem túl gyakori, ezért talán még büszke is lehetek rá.

Mikor volt a csúcson?

Az U21-es csapattal akkor, amikor az Eb-selejtezőcsoportok sorsolásakor a második kalapba nyertünk besorolást, ami azt is jelenti, hogy munkánk eredményeként nagyon közel kerültünk az európai elithez. Felejthetetlen élmény volt még az olaszok elleni Európa-bajnoki rájátszás, no meg az is, hogy megtelt miattunk a Fradi-pálya nézőtere. S büszke vagyok még arra is, hogy kétszer megnyertük az Alpok–Adria-kupát. Összességében jóval több sikerben volt részünk, mint kudarcban. A pályájuk elején lévő, még „csak” tehetségesnek tartott játékosok karrierjének alakulását a mai napig figyelemmel kísérem. Szerencsére nagyon sokan vannak közöttük, akik igazolták kiválasztásuk helyességét, hiszen az elmúlt évek során már többen is stabil tagjai lettek a nagyválogatottnak. Mindannyiuknak drukkolok, hogy céljaikat megvalósítsák.

Az elmúlt hónapokban hány ajánlatot kapott?

Jóval kevesebbet, mint azt a közvélemény gondolja. Érdekes, az utcákat járva azzal szembesültem, hogy a szurkolók szerint nap mint nap tárgyaltam különböző egyesületekkel, de mindenkit ki kellett ábrándítanom: nem vagyok olyan kapós. Bármily furcsa, amíg az U21-es együttes élén álltam, lényegesen többen kerestek meg, mint az elmúlt hónapokban.

Egyszer sem gondolt rá, hogy igent mond?

Szerződés kötött a Magyar Labdarúgó-szövetséghez, és nem lett volna tisztességes, ha felrúgom – még akkor sem, ha az egyik pontja szerint bármelyik fél bármikor felbonthatta volna.

Legutóbb a Honvéddal hozták hírbe – végül Pölöskei Gábor lett a vezetőedző, aki hat esztendőn át az ön pályaedzője volt.

Igen, és én az elsők között kívántam neki nagyon sok sikert. Az évek során bebizonyosodott: kiváló szakmai csapat jött össze az utánpótlás-válogatottnál. Mások mellett Pölöskei Gábor is rengeteget segített, már csak ezért is szívből szorítok neki, hogy vezetőedzőként maradandót alkosson. Véleményem szerint a kispestiek jól döntöttek, amikor bizalmat szavaztak neki.

Nocsak, Honvéd-drukker lett?

Nem kellett változnom, mert eddig sem voltam ellendrukker, sőt – talán meglepő módon – valamennyi magyar klubbal nagyon jó munkakapcsolatom volt.

Ami szintúgy meglepő: önre senki sem gondolt, amikor Erwin Koemant nevezték ki a válogatott élére. Holott kézenfekvő lett volna, hogy egy hollandul kiválóan beszélő, a nemzeti együttesben szóhoz jutó játékosokat jól ismerő trénert kérjenek fel az új kapitány segítőjének.

Azután, ahogyan elbúcsúztak tőlem az MLSZ-ben, naivitás lett volna a részemről, ha számítok erre.

Más: nem egy helyről hallottam már, hogy Róth Antal nem az a „bevállalós” fajta.

Ezzel nem értek egyet. Az embernek tisztában kell lennie a feladat súlyával és saját magával is, ha felelősségteljes döntést akar hozni. Nem osztom azok álláspontját, akik szerint nincs visszautasíthatatlan ajánlat. Szerintem a játékossá váláshoz hasonlóan az edzővé válásnak is megvan a maga folyamata, igaz, utóbbi lényegesen nehezebben tervezhető. A „nem bevállalós edző” vádra talán elegendő bizonyíték, hogy az elmúlt tizennyolc évben szinte folyamatosan dolgoztam a magyar labdarúgásban, ami – szerintem – meggyőző lehet azok számára is, akik próbálnak besorolni ebbe a kategóriába. Különben sem magyarázhatom el mindenkinek, milyen ember Róth Antal. A lényeg az, hogy mindig nyugodtan a tükör elé tudok állni.