Élesben tesztelhetnek

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2008.07.03. 22:43
Címkék
Nem a legjobb időben – alig több mint egy hónappal az olimpia előtt –, de ma megkezdődik Málagában a vízilabdázók Európa-bajnoksága. Tekintve, hogy ezúttal éppen ugyanolyan értékes aranyérmet adnak, mint bármelyik másik kontinensbajnokságon, nyilvánvaló, hogy a mostani győztesek számára ez a torna is fontos mérföldkő lesz, ám a többség – gyaníthatóan – inkább az augusztus 8-án kezdődő nyári játékokra koncentrál.

A házigazda spanyolok persze a fent leírtaktól függetlenül egészen biztosan mindent bedobnak, ami számunkra azért lényeges információ, mert a Kemény Dénes irányította férfiválogatott a szlovákok, a görögök, a horvátok és a montenegróiak mellett velük is egy csoportba került, így aztán az amúgy sem könnyű hatosban még arra is figyelni kell, hogy a labdarúgó Eb sikerén felbuzduló ibériaiak nehogy meglepjék a mieinket. A kérdés persze az, hogy szolgálhatnak-e egyáltalán meglepetéssel egymásnak azok a csapatok, amelyek – valljuk be – talán jobban ismerik egymást, mint valamelyik nem közvetlen családtagjukat, hiszen már évek óta igyekeznek egymás idegeire menni az éppen aktuális világversenyen. A sztárcsapatok magja ugyanis már hosszabb ideje állandó, apróbb változások azonban mindig akadnak – éppen ezért várták sokan érdeklődéssel, hogy Kemény Dénes most mivel rukkol ki. A hétvégi szombathelyi ING-kupa után – amelyet Montenegrót, Németországot és Görögországot megelőzve veretlenül nyertek meg a mieink – a kapitány nem várt sokat, sőt még a maga által beharangozott keddi kerethirdetést is megelőzte egy nappal, s már hétfőn este közölte az érintettekkel a jó vagy éppen rossz hírt.

„Edzőként az a dolgom, hogy mindig a lehető legjobb csapatot állítsam össze, így most is ezt tettem – válaszolja a szakvezető a döntés hátterét firtató kérdésre. – Öt hete dolgozunk együtt, ezen idő alatt hat meccset játszottunk, s a látottak alapján állítottam össze a névsort. Hitem szerint a jelen helyzetet tekintve a legerősebb összeállítású kerettel utaztunk el Málagába.”

Egy ilyen pillanatban mindig fontos kérdés, hogy a legutóbbi nagy tornához – esetünkben a tavalyi világbajnoksághoz – képest mennyire nehéz egy szakembernek változtatni, különösen, ha alapvetően jól sikerült, ezüstéremmel záruló vb-ről van szó.

„Ebből nem szabad gondot csinálni, és én soha nem is tettem – magyarázza a mára már kétségkívül a sportág legendás kapitányai közé emelkedő Kemény Dénes. – A sydneyi és az athéni olimpia előtt is belenyúltam a keretbe, mert úgy éreztem, szükség van a változtatásra, s ha jobban belegondolok, még olyan is előfordult, hogy aranyérmes csapaton változtattam.”

Ez utóbbi megjegyzés egyben válasz azoknak, akik úgy vélik, a mostani kerethirdetés tulajdonképpen nemcsak az Eb-re, hanem már az olimpiára is vonatkozik. A sikerkapitány ugyanis határozottan állítja, ő egyelőre csak Málagára figyel, s elvéhez Peking előtt is tartani szeretné magát, azaz akkor is a legjobb 13 magyar pólóst akarja irányítani a medence széléről: lehet, hogy az a csapat megegyezik majd a mostanival, de az sincs kizárva, hogy az ezúttal kimaradók, de idehaza folyamatosan készülők (Gergely István, Gór-Nagy Miklós, Steinmetz Ádám, Szivós Márton és Varga II Zsolt) az olimpián kapnak bizonyítási lehetőséget.

Elvégre néha a győztes – bár így lenne… – csapaton is lehet változtatni.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
11 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
15 perce

A negyedik percben büntetőt hibázott a Kisvárda a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
15 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
31 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
45 perce

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
52 perce

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
58 perce

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
1 órája