A Teremtő nem engedi…
Lehet, hogy naiv kérdés, de meg lehet barátkozni egy ilyen helyzettel, megbékélni azzal a gondolattal, hogy rövid időn belül harmadszor mentik meg az életét?Lehet, hogy naiv kérdés, de meg lehet barátkozni egy ilyen helyzettel, megbékélni azzal a gondolattal, hogy rövid időn belül harmadszor mentik meg az életét?
Dehogyis lehet – mondja halkan Grosics Gyula. – Főleg egy olyan embernek, akinek mindig is lételeme volt a mozgás. Hiába értem meg gyönyörű kort, újra és újra nekivágok a világnak, hol itthon indulok élménybeszámolóra, baráti találkozóra, hol pedig a határon túl. De nincs mese, vissza kell fognom a tempót, hiszen még élni szeretnék.
Lehet tudni, illetve az orvosok elmondják, miért lyukad ki újra és újra a tüdeje?
Nem mondják, és talán nem is tudják. Rengeteget gondolkodtam, mást sem csinálok ezen a kórházi ágyon, és az jutott eszembe, lehet, hogy tavaly, amikor infarktust kaptam, és úgy ájultam el, mint egy zsák, szóval akkor megütöttem a bordámat, amely talán megsértette a tüdőmet. De mondom, ez a saját verzióm. Most a Balatonon lettem rosszul, hajnalban felébredtem, és nem kaptam levegőt. Hogy milyen életösztön dolgozik az emberben, bizonyítja, hogy azonnal talpra pattantam, és kábán, szédelegve, levegő után kapkodva rohangásztam le és föl a szobában, mintha az legalábbis segítene rajtam. Aztán persze megint hoztak a kórházba, jött az újabb életmentő beavatkozás, és most itt fekszem.
Fél?
Félelem nincs bennem. Megbarátkoztam az elmúlás gondolatával, a jó Isten hagyott erre időt az elmúlt hónapokban. Gyönyörű, izgalmas életem volt, nincs miért megijednem.
Tudom, hogy vallásos ember, éppen ezért kérdem: kéri a Teremtőt, hogy adjon még néhány gyönyörű évet?
Nem én! Tudom, hogy mindenkinek meg van írva a sorsa, ez ellen hadakozni, háborogni nem szabad, és nem is lehet. De tudom azt is, hogy még élnem kell, a Teremtő nem enged, megint visszafordított félúton, és azt mondta, maradj még, Gyula. Van még dolgom itt, ezt magam is érzem.
Ha a jövő héten esetleg hazaengedik, képes lesz visszafogni magát, és úgy élni, mint egy nyugdíjas?
Valamennyire… A baráti találkozókat, a Régi Sipos étteremben tartott halászlépartikat nem szeretném kihagyni. Ugyanakkor minden egyes meghívásnak, felkérésnek már nem tehetek eleget. Még akkor sem, ha olykor, persze csupán néhány pillanatra, úgy érzem, hogy fiatal, sudár legény vagyok...
De ugye eszében sincs feladni, és elhagyni magát?
Hogyan is tehetném, amikor érzem, mennyien szeretnek még most is. Erősnek kell lennem. Még akkor is, ha tudom, hogy a tüdőm bármikor kilyukadhat megint.
