Terim: Üzenem az embereknek, hogy menjenek az utcára és ünnepeljenek

2008.06.16. 00:45
Címkék
Minden bizonnyal még sokáig fognak beszélni a Törökország-Csehország találkozóról, amin a törökök az utolsó tizenöt percben 0–2-ről fordítottak és jutottak tovább. Karel Brückner, a csehek szövetségi kapitánya egyszerűen nem tudja elhinni, hogy ez megtörténhetett velük, míg kollégája, Fatih Terim utcai ünneplésre buzdítja honfitársait. Hamit Altintop elárulta, hogy kétgólos hátrányban már nem gondolták volna, hogy van visszaút.
Nihatnak (középen) kijárt a dicséret
Foró: Reuters
Nihatnak (középen) kijárt a dicséret
Nihatnak (középen) kijárt a dicséret
Foró: Reuters
Nihatnak (középen) kijárt a dicséret

Nem sokon múlt, hogy az Európa-bajnokságok történetében először tizenegyesek döntsenek a csoportból való továbbjutásról. A törökök azonban nem álltak meg 2–2-nél, hanem teljessé téve feltámadásukat, a 89. percben a győztes gólt is megszerezték.

Nem csoda, hogy a parádés meccs résztvevői nehezen találták a szavakat a lefújást követően. Főleg a csehek.

„A Kollerre épített támadójátékunk nagyon jól működött, de aztán túlságosan visszahúzódtunk – kezdte értékelését Karel Brückner, a csehek szövetségi kapitánya. – A játékosaim rosszul kezelték a helyzetet, a védelem bal oldala a mérkőzés utolsó periódusában gyengélkedett, így pedig lehetetlen volt tartani magunkat.”

„Három percre voltunk a negyeddöntőtől, hihetetlen, hogy így kaptunk ki. Sok hosszú éjszaka kell majd, mire feldolgozom a történteket" – zárta mondandóját az ősz hajú mester, aki ezzel a rossz emlékű mérkőzéssel búcsúzik el a cseh válogatott kispadjától.

"Üzenek az országnak, és arra biztatom az embereket, menjenek az utcákra, ünnepeljék ezt a győzelmet, használják ki az alkalmat. Már a svájciak elleni mérkőzés után mondtam, hogy emlékezni fognak ránk. Ma újra ezt mondom.”

Ezek már Fatih Terim szavai. A török kapitány elmondta, hogy igencsak megnehezítette a dolgukat, hogy ezúttal is sérülés miatt kellett változtatniuk a csapaton, de úrrá tudtak lenni a helyzeten.

Hamit Altintop bevallotta, hogy 0–2-nél már nem hittek a feltámadásban. Hogy minek köszönhetik, hogy végül mégis sikerült nekik, arról a következőket mondta:

„Az edzőnk jól nyúlt bele a mérkőzésbe. Feltolt engem a középpályára és nagyobb szervezettséggel játszottunk ezután. A széleket jobban kihasználtuk és több beadással megbontottuk a cseh védelmet. Azt hiszem, ez volt a döntő. Éreztük, hogy elvesztették a magabiztosságukat és ezt kihasználtuk” – adott rövid elemzést a hajrában történtekről a Bayern München játékosa.
Legfrissebb hírek

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
17 perce

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
44 perce

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
51 perce

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
57 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
57 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
1 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája