24 ÓRA

2008.06.10. 23:32
Címkék

Dragan Vukmir menne Dragan Vukmir menne

DEBRECEN. Nem hosszabbították meg a vezetők a kameruni támadó, Dani Chigou szerződését. A 25 éves játékos márciusban érkezett a DVSC-hez, ám hiába kezdett jól, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valószínűleg távozik Dragan Vukmir is, hiszen a szerb védő szerződése lejárt, és bár kapott új ajánlatot a vezetőktől, nem fogadta el. Az MK-győztes és bajnoki ezüstérmes debreceniek június 18-án kezdik meg a felkészülést az új szezonra.

Nyitányként Szuperkupa

BUDAPEST. A szokásnak megfelelően ezúttal is a Szuperkupa döntőjével kezdődik a hazai futballszezon. A bajnok MTK és a kupagyőztes Debrecen július 9-én és 12-én csap össze egymással. A 2008–2009-es élvonalbeli bajnokság július 26-án rajtol, az NB II, NB III és a Magyar Kupa főtáblájának küzdelmei augusztus második hétvégéjén kezdődnek.

Völgyi Dániel: Miskolc?

DIÓSGYŐR. A DVTK-Borsodi vezetői bejelentették, hogy ötvenmillió forintot költenek a nyáron erősítésekre. A piros-fehérek egyik kiszemeltje a 21 esztendős Völgyi Dániel, aki a Győri ETO FC labdarúgója. A bal oldali védő megszerzését nehezíti, hogy a labdarúgót érvényes szerződés köti a bronzérmeshez, de a vezetők bíznak benne, hogy sikerül a szegedi születésű játékost Miskolcra csábítani.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Álex Márquez az Olasz és a Magyar Nagydíjat is kihagyja

Egyéb autó-motor
15 perce

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
22 perce

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
27 perce

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
41 perce

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
43 perce

Vb 2026: 28 oroszlánnal készül bevenni az Újvilágot Szenegál

Foci vb 2026
1 órája

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
1 órája

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik