Vagy fizetés, vagy vásárlás

B. B.B. B.
2008.06.08. 00:11
Címkék

Kapósak a Nyíregyháza légiósai. A kameruni Yves Mboussi, az elefántcsontparti Dosso Sindou és a hondurasi Luis Ramos iránt több élvonalbeli klub is érdeklődik, sőt utóbbi játékost információnk szerint Olaszországba is hívták, a Spartacus vezetői viszont azon fáradoznak, hogy egyikőjük se távozzon a klubtól. A Nyíregyházának opciós joga van a két afrikai labdarúgó szerződésének meghosszabbítására, és Luis Ramos is szívesen maradna. Ha a három játékos megkapja a június második felére beígért pénzét, akkor biztosra vehető, hogy maradnak is Nyíregyházán. Ebben az esetben viszont a klubnak nem sok anyagi lehetősége maradna igazolásokra, talán még egy csatár, egy szélső középpályás, és ha minden jól alakul, egy irányító érkezhetne.

„Ha maradnak a légiósok, nem sok pénzünk marad az új igazolásokra – mondta el őszintén Révész Attila. – Bízom benne, hogy

így lesz, hiszen mindhárom játékosban sokkal több van, mint amit ebben a szezonban mutattak. Fél éve érkeztek Magyarországra, mind a hárman fiatalok, mostanra akklimatizálódtak, és biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban többet hoznak ki magukból.”

Dejan Vukadinovics szerződése ebben a hónapban viszont lejár, a montenegrói középpályás pedig elköszönhet a csapattól. A játékos Fehéroroszországban járt próbajátékon, és bár egyelőre nem egyezett meg a Minszk vezetőivel, nem zárható ki, hogy ott folytatja pályafutását. A szakmai stáb sem tétlenkedik: Révész Attila klubmenedzser elkészítette a négyhetes felkészülés terveit. A játékosok június 23-án találkoznak, majd orvosi vizsgálaton vesznek részt. Később egy hetet Pápán töltene az együttes, ahol osztrák első és másodosztályú csapatokkal mérheti össze erejét.

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
45 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
46 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
54 perce

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
1 órája

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
1 órája

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik