Robben kidőlt a sorból

2008.06.08. 00:11
Címkék

HollandiaHollandia

Kiújult Arjen Robben lágyéksérülése, és biztos, hogy nem játszhat Olaszország ellen hétfő este. Ez azért nagy baj, mert a tervezett Eb-keretből sérülés miatt már korábban kiesett egy másik balszélső, Ryan Babel is. További probléma, hogy a gyengének tartott védelem egyik tagja, Mario Melchiot sem egészséges, a Wigan jobbhátvédje a medencéjével bajlódik.

Spanyolország

Bár két csatár is sérüléssel bajlódott az utóbbi napokban, Luis Aragonés feltehetően valamennyi játékosára számíthat az Oroszország elleni mérkőzésen. A combsérüléséből lábadozó David Villa szombaton már teljes értékű edzésmunkát végzett, és noha Sergio García egyelőre külön tréningezett, a keddi összecsapáson ő is ott lehet a pályán.

Oroszország

Az orosz válogatott szombat délután magához rendelte az UEFA orvosi különítményét, amelynek feladata, hogy megállapítsa, a Zenit csatára, Pavel Pogrebnjak térdsérülése van-e annyira súlyos, hogy az egész kontinenstornától távol tartsa, s így a szbornaja nevezhessen valakit a helyére. Orosz jelentések szerint a doktorok már alá is írták a pótnevezésre feljogosító dokumentumot.

Olaszország

Pénteken nagy riadalmat okozott, hogy Fabio Cannavaro súlyos sérülése után „helyettese”, Christian Panucci Eb-szereplése is veszélybe került. Ám a diagnózis szerint nincs ok aggodalomra, a Roma rutinos védője pályára léphet a Hollandia elleni hétfői mérkőzésen. ½

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
16 perce

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára a Köbenhavn

Konferencialiga
19 perce

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
32 perce

Csaknem 200 ezer eurós zsákmány: luxustáskákat és Rolex órákat vittek el Gulácsiék otthonából

Légiósok
50 perce

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
1 órája

Kilencven év börtönbüntetést kapott a kukkoló amerikai tornászedző

Torna
1 órája

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
1 órája

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
1 órája