zékeltetni a látottakat. Búgnak az alpesi kürtök, szólnak a kolompok, zeng a jódli, megelevenednek a nagy tavak, zöldell a mező, előkerülnek a sílécek, járják a valcert, majd megkezdődik a visszaszámlálás. A tizenhat résztvevő ország tizenhat zászló és tizenhat kisgyerek „személyében” megérkezik Bázelbe, a léggömbök közben az égiek figyelmét is magukra vonják, aztán véget ér a mese. Két csodálatosan elénekelt himnusz után – valamiért itt még a szurkolótáborok sem csúsznak el – Roberto Rosetti belefúj a sípjába, és ezzel elkezdődik egy 23 napos, teljesen más jellegű előadás. Lesz, akinek tragédia jut, lesz, akinek vígjáték, de egy biztos, mindenki sajnálja majd, amikor június 29-én Bécsben lemegy a függöny. Bár a nyitó mérkőzést nagy csatában elveszítő svájciak nyilván már most amiatt szomorkodnak, hogy június hetedike helyett miért nem mondjuk nyolcadikán szólították őket színpadra.
