A fehérorosz bástya

A keddi meccs emléke, főleg a körmendiek beengedése körüli hercehurca nem múlt el nyomtalanul csütörtökig. Ennek kapcsán óriási biztonsági előkészületeket ígértek, ehhez képest viszonylag simán be lehetett jutni a Somogyi Béla Általános Iskola tornatermébe. Néhány körmendi szimpatizáns egyenesen diktatórikus módszerekhez hasonlította a keddi szombathelyi „bemeneteli procedúra” levezénylését, ám a kezdést megelőzően a verbális szópárbajon kívül csupán anynyiban emlékeztek meg a hazaiak a számukra a pályán is balul elsült szombathelyi összecsapásról, hogy a helyi B-közép elénekelte Bródy János forradalmi számát, amelynek egyik versszaka a „ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék” kezdettel vonult a zene- és egyéb történelemkönyvekbe.

Jara Rubin Doyne nyilvánvalóan nem jártas a magyar könynyűzene hatvanas éveinek végén íródott balladákban, és társaival ellentétben – akik kívülről az elején meglehetősen megszeppentnek tűntek az újra zsúfolásig telt csarnokban – a szombathelyiek első hét pontját szerezve egymaga tartotta versenyben övéit. A Körmend vezetett még 6–5-re, ám mire mindegyik vendégjátékos betalált a hazai gyűrűbe – utoljára ez az addig remek gólpasszaival kitűnő Kálmán Lászlónak sikerült – pillanatok alatt tízpontos előnybe került a Falco. Eredményesen támadtak a fekete mezesek, Arnas Kazlauskas nem hibázott, bárhonnan is emelte rá a labdát, a hazaiak játéka pedig teljesen „elveszett”. Minden mindegy alapon dobált, aki éppen az ellenfél palánkja felé járt…

A második negyed elején villámgyorsan 15 pontosra növelte előnyét Szrecsko Szekulovics társulata, főként annak köszönhetően, hogy a fehérorosz Mikalai Aliakszejev korlátlan úrnak bizonyult mindkét palánk alatt, és szinte minden támadást ő fejezett be – pontosan: a 16. percre 16. pontjáig jutott. Az egyetlen ellenfélnek ekkor a személyi hibák tűntek az alapszakaszgyőztes számára, hiszen a második negyedben Andrija Csirics megkapta a negyedik, Kazlauskas pedig a harmadik hibáját.

Amíg a vendégeknél a faultok gyűltek, addig a hazaiak játéka egy pillanat alatt erőre kapott, és szinte észrevétlenül utolérték a megyeszékhely rivális csapatát. Sőt három másodperccel a félidő vége előtt egy dudaszó pillanatában visszatett Vavra Péter találatának köszönhetően egyetlen mezőnykosárnyira apadt a különbség.

Ami aztán a második húsz perc első támadása után azonnal el is tűnt, ráadásul mivel Fodor Gergely a hármasvonalon kívülről célzott pontosan, nagyon hosszú idő után vezetett a Körmend. Majd még tovább forrósodott a távolságtartóként addig sem jellemezhető hangulat. Még abban a percben összeakaszkodott Doyne a körmendiekkel, s ennek az lett a vége, hogy az amerikait kiállították, a körmendiektől pedig Vavra Péter és Ferencz Csaba ellen is sportszerűtlen hibát ítéltek a játékvezetők. Akik ezt követően egy kicsit a hangulati hatások alá kerültek és igyekeztek némiképp kompenzálni… Az egyik legjobb szombathelyi kiválása a hazaiakat zavarta meg jobban, a pirosak öt percig nem találtak a gyűrűbe. Aztán Fodor Márton triplája révén még egyszer visszaelőzte az Aliakszejev pontjaira és lepattanóira bátran alapozó szombathelyieket Krivacsevics Dragoljub együttese, ám a vendégek már nem engedték ki kezükből a lehetőséget. Miközben a hazaiak egyre másra rontották el helyzeteiket, s sorra pontozódtak ki, a négy személyivel visszaálló Csirics kosaraival megbízhatóan tartotta a távolságot a két együttes között. Egy perccel a vége előtt Kálmán László úgy állhatott oda büntetőket dobni, hogy egy berepülő Falco-sál már a 35 esztendős irányító és a kosártörténelem első szombathelyi aranyát ünnepelte!

Megérdemelten.