Körmenden folytatják

2008.05.31. 01:33
Címkék

Szombaton 19 órakor Körmenden folytatódik az Uniqa férfi NB I rájátszásának döntője, amelyet a hazai kosártörténelem során először két Vas megyei együttes vív egymással. Az első találkozón a klub első aranyérmére hajtó Falco-SZOVA KC Szombathelyen érvényesítette a hazai pálya előnyét, és a hajrában nyújtott kiegyensúlyozott teljesítménnyel hat ponttal (80–74) legyőzte a Polaroid Lami-VédKörmendet. A háromszoros bajnok vendégeken érződött, sokat kivett belőlük a Szolnok elleni ötmeccses, maratoni csata, a piros-feketék játékosai a második félidőben már fáradtan, sok hibával játszottak, s noha dobóteljesítményük alig maradt el a hazaiakétól – a Falco 47, a Körmend 44 százalékkal szórt a mezőnyből –, a palánkok alatti harcban a szombathelyiek fölénye érvényesült, 40–27-re megnyerték a lepattanócsatát. A második meccs előtt három napjuk volt a pihenésre Fodor Mártonéknak, akik fogadkoznak, hogy saját csarnokukban, ahol a rájátszásban még veretlenek, egyenlítenek az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. Persze ugyanennyi idejük van a regenerálódásra a szombathelyieknek is, akik az alapszakaszban nyerni tudtak a szomszédvárban. Azaz a győztes receptet már ismerik Kálmán Lászlóék, akik bravúros győzelemmel nagyon közel kerülnének a végső sikerhez.

Legfrissebb hírek

Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Egyéb egyéni
30 perce

NBA: LeBron Jamest telt ház várta első hazai meccsén Philadelphiában

Amerikai sportok
41 perce

„A kitűzött célt elértük” – Tóth Krisztián a cselgáncs-világbajnokságról

Egyéb egyéni
1 órája

Bondár Anna a selejtezőben búcsúzott a ningpói tenisztornától

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: Szalontay Sándor a selejtezőben búcsúzott sprintben

Kerékpár
2 órája

Úszás: Gretchen Walsh megdöntötte saját világcsúcsát 50 gyorson

Úszás
2 órája

NHL: MacKinnon nagy napja – négy ponttal segítette fordítani a Coloradót

Amerikai sportok
2 órája

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
2 órája