Visszatérés egy év után

2008.05.25. 01:39
Címkék

Az utóbbi évek egyik leglátványosabb kosaras összeomlása volt a 2006–2007-es szezonban a Debreceni Vadkakasok csődje. Tavaly nyáron úgy tűnt, a cívisvárosban hosszú időre elköszöntek az A-csoporttól, ám a DEKE az esélyesebb nyugatmagyarországi együtteseket megelőzve, főként helyi játékosokra építve megnyerte a Bcsoportos bajnokságot, így az ősztől újra a legmagasabb osztályban szerepelhet.

„Sokat jelentett, hogy a csapat a Vadkakasoknál kialakult helyzetben végigjátszotta a legmagasabb osztályban hátralevő meccseket – emlékezett az újjáépítés kezdeteire Walke Károly vezetőedző. – Minden találkozó előtt és után lelket kellett verni a fiatalokba, a sorozatos vereségek megviselték a srácokat, de belátták, hogy csak ezen az úton indulhatunk el. Ez volt az alap, amelyre felépítettük a B-csoportban szereplő gárdát. Sikerünk záloga a jó védekezés és a jó erőállapot volt.”

Debrecenben nem szeretnének még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint a Vadkakasok idején, ezért csak anynyit akarnak költeni, amennyi pénzük van. Az biztos, hogy a második vonalban egyesületként működő együttes A-csoportos versenyeztetésére a szabályoknak megfelelően létrehoznak egy gazdasági társaságot. S azt is tudják, hogy a keretet meg kell erősíteni.

„Új játékosokat kell szerződtetnünk, ám a realitás talaján kell maradnunk, s ugyanezzel a szemlélettel kell meghatározni majd a célokat is – folytatta Walke Károly. – Bárhogy is alakuljanak a szabályok, nem szeretnénk háromnál több légióst foglalkoztatni, s fontos, hogy a B-csoportban bizonyító kosarasok megmutathassák magukat az élvonalban. Anyagi lehetőségeinknek megfelelően igazolunk, olyan csapatot szeretnénk kialakítani, amely képes lesz a bennmaradás kiharcolására. Nem a bajnoki címért vagy az érmes helyekért fogunk küzdeni, de fontos számunkra, hogy a debreceni közönség számára szerethető együttes szerepeljen az élvonalban.”

Legfrissebb hírek

Büntetőt hibázott, majd egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a Kisvárda az FTC ellen

Labdarúgó NB I
4 perce

Szumó-vb: két magyar ezüst és egy bronz a felnőttek között, világbajnoki cím utánpótlásban

Egyéb egyéni
10 perce

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
24 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
28 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
44 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
58 perce

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
1 órája

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
1 órája