Továbbjutott a Lakers

M. A.M. A.
2008.05.19. 00:54
Címkék

A Detroit Pistons korábbi egypontos orlandói sikere után a Los Angeles Lakers is megtörte az észak-amerikai profi liga (NBA) főcsoport-elődöntőjében tapasztalható hazai hegemóniát. Ráadásul ez egyben a továbbjutást is jelentette a patinás arany-lila gárda számára, ugyanis 3–2-es vezetéssel utazhattak Kobe Bryanték ellenfelük, a Utah Jazz Salt Lake City-beli otthonába, amely a versengés legrettegettebb csarnoka. Az EnergySolutions Arenában győzött eddig legkevesebbszer a vendég a 2007–2008-as idényben: eddig mindössze ötször, miközben a rájátszást is beleszámítva immár 46 meccsnek futottak neki pályaválasztóként a veterán Jerry Sloan tanítványai. A 47. hazai összecsapás hozta a hatodik zakót – számukra a legrosszabbkor. A vereség egyértelműen a gyenge, csupán 38 százalékos mezőnybeli dobóteljesítményre vezethető viszsza, a szoros (105–108) végeredmény pedig csalóka, mert a Jazz egyszer sem vezetett a meccsen, a Lakers viszont a félidőben már 19-cel tartott előbbre. Megjegyzendő még, hogy az alapszakaszt nyerő Boston Celtics hetedik mérkőzésre kényszerül a Cleveland Cavaliers ellen keleten.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

A meccs legjobbja lett

Foci vb 2026
10 perce

Sokan úgy vélik, ez inkább a FIFA világbajnoksága, semmint a mexikóiaké

Foci vb 2026
19 perce

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
37 perce

Vincenzo Montella: Mindent megtettünk

Foci vb 2026
42 perce

Ha török vb-rajt, akkor vereség

Foci vb 2026
48 perce

Így nézett ki az ausztrálok védekezése Törökország ellen

Foci vb 2026
1 órája

Harminc lövés/fejes sem volt elég a törököknek a gólhoz

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: halott a Joga Bonito? – a 3. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik