Víctor Piturca nem akármilyen labdarúgó volt, edzőnek viszont valóságos klasszis, hiszen a nem éppen acélos román válogatottat kétszer is kijuttatta az Európa-bajnokságra. Igaz, két selejtezőkört is abszolválnia kellett, mire egyszer leülhet kontinenstornán a kispadra.


A klubbal két BEK-döntőig is eljutott, sőt, a Barcelona ellenin győzni is tudtak, ennek ellenére a válogatottban alig 13 alkalommal szerepelt (6 gól). Mi, magyarok is meggyőződhettünk képességeiről, hiszen a Honvéd ellen már a 36. másodpercben betalált egy BEK-mérkőzésen. Vonzották a rendkívüli gólok ebben a sorozatban, hiszen a Galatasaray ellen a hátával is szerzett egyet! Összesen három alkalommal lett második a román góllövőlistán, mielőtt 1989-ben úgy döntött, hogy ideje kipróbálnia magát külföldön is, s lehúzott egy idényt az RC Lens-nál.

Bánatát a Steauában dolgozta fel, többek között egy bajnoki címmel, ám itt néhány játékos kirúgása miatt összekapott elnökével, Gigi Becalival – aki nem más, mint Ioan Becali testvére. Ám nem sokáig volt munkanélküli, ugyanis 2004 decemberében visszakerült a válogatott kispadjára, Anghel Iordanescu utódjaként. 205 ezer eurós fizetéséhez 2007 végén hozzátette a 350 ezres bónuszt, amit az Eb-re való kijutásért kapott, az elégedett szövetség meg is hosszabbította szerződését 2009-ig.
89/90 | RC Lens | 28 | 4 | |||
88/89 | Steaua | 22 | 23 | BEK | 7 | 0 |
87/88 | Steaua | 33 | 34 | BEK | 8 | 1 |
86/87 | Steaua | 31 | 22 | BEK | 2 | 0 |
85/86 | Steaua | 34 | 29 | BEK | 9 | 5 |
84/85 | Steaua | 32 | 19 | KEK | 2 | 0 |
83/84 | Steaua | 23 | 10 | |||
82/83 | Olt Scornicesti | 33 | 9 | |||
81/82 | Olt Scornicesti | 34 | 8 | |||
80/81 | Olt Scornicesti | 25 | 6 | |||
79/80 | Olt Scornicesti | 26 | 5 | |||
82/83 | Olt Scornicesti | 34 | 8 | |||
81/82 | Olt Scornicesti | 33 | 9 | |||
80/81 | Olt Scornicesti | 25 | 6 | |||
79/80 | Olt Scornicesti | 26 | 5 | |||
78/79 | FC Drobeta Turnu-Severin | - | - | |||
77/78 | Pandurii Targu Jiu | - | - | |||
76/77 | Universitatea Craiova | 6 | 0 | |||
75/76 | Universitatea Craiova | 2 | 0 | |||
74/75 | Olt Scornicesti | - | - | |||
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag. |
Legfrissebb hírek

Románia: korrupcióellenes vizsgálat a szövetségnél
Minden más foci
2015.03.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik