A BMW a Renault-t idézi

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.04.24. 00:11
Címkék

A hét végi Spanyol Nagydíjjal kezdetét veszi a Formula–1-es világbajnokság európai szakasza. Vasárnap és a szeptember 14-i Olasz GP között – a júniusi kanadai kiruccanással megspékelve – egyhuzamban rendezik meg a tíz európai futamot. A barcelonai verseny nemcsak a kontinensváltás miatt számít kuriózumnak, hanem azért is, mert a szakemberek többsége szerint a Circuit de Catalunyán rajzolódik ki a valós kép az erőviszonyokról.

„Bármi történhet az első három futamon, hogy hol tartunk a többiekhez képest, Barcelonában tudjuk meg” – mondta például Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke. A brit szakember ez idő tájt arról is beszélt, hogy szerinte a BMW-istálló nem tudja megtartani korai remek formáját, idővel lemarad a Ferraritól és a McLarentől. Dennis szerint a szezon eddigi meglepetéscsapata fejlesztésben nem tudja tartani a lépést a két nagyágyúval.

Mindenesetre már ezen a hétvégén kiderülhet, mennyire csalókák az eddigi eredmények, és nagy valószínűséggel nem fognak csalódni a svájcinémet gyár rajongói. Ha a BMW el is veszíti első helyét a konstruktőrök pontversenyében (a fél évszázada évről évre kiírt F1-es csapat-vb történetében először fordul elő, hogy olyan istálló áll az élen, amelynek pilótái még egyetlen futamgyőzelmet sem arattak pályafutásuk során), vitathatatlan az előrelépése korábbi önmagához képest.

Nick Heidfelddel és Robert Kubicával már számolni kell a dobogóra vagy a pole pozícióra esélyes pilóták között, és talán nem sokat kell várni, hogy feliratkozzanak a futamgyőztesek közé. A csapat idénykezdése sokakban a Renault 2003-as évadjának emlékét idézi, és számos párhuzamot lehet találni a francia és a svájci-német gárda rajtja között.

Öt éve a korábbi években nem éppen sikeres Renault is egy tapasztalt sofőrt, Jarno Trullit és egy ígéretes fiatalt, Fernando Alonsót ültetett be autóiba, és bár az első sikereket a rutinos olasztól várták, hoszszú távon Alonsóba vetették bizalmukat, és nem is kellett csalódniuk. A mostani BMW-nél is tisztában van vele mindenki, hogy bár lehetnek megvillanásai Heidfeldnek, a jövő egyértelműen a lengyelé.

„Hogy ki a legjobb versenyző a mezőnyben? Számomra Kubica” – mondta tavaly Alonso,

akivel tavalyi mclarenes csapattársa, Lewis Hamilton is egyetértett. „Ha azt kérdezik, hosszú távon kiben látom a legnagyobb vetélytársamat, egyértelműen Kubicát mondom” – tette hozzá a brit.

Táblázatunkban összehasonlítottuk a Renault öt évvel ezelőtti idénykezdését a BMW mostani rajtjával. Nem sok eltérés látható, viszont nagy kérdés, hogy Kubica és az istálló képes lesz-e végigvinni, amit Alonso a Renault-val, azaz néhány év múlva vb-címet ünnepelni.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
33 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
54 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája