Wossala György ötödik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.04.23. 00:49
Címkék

A gyenge szél miatt a tervezettnél másfél órával később kezdődött el kedden a soling Európa-bajnokság Balatonfüreden. Mindössze egy futamot tudtak megtartani (a viadalt kilencfutamosra tervezték), mivel a második során, az első bójakerülést követően leállt a szél, és a versenybíróság rövid várakozás után lelőtte a futamot. Az elsőt Thomas Maschkiwitz és csapata nyerte meg, ám eredményüket utóbb korai rajt miatt törölték, így az amerikai Charles Q. Kamps vezet. A magyarokat leginkább érdeklő hír, hogy a Wossala György vezette egység az ötödik pozícióból várja a szerdai folytatást. „Bizakodó vagyok, hiszen számunkra ez hazai pálya – mondta Wossala. – A hajónkat korábban Argentínában teszteltük, már ott is nagyon jól ment, úgyhogy remélem, a hazai viadalon is minden jól alakul, és a végén a dobogó legfelső fokán ünnepelhetünk.”

Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
19 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
23 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
23 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
40 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
45 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
46 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
53 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik