Gáz nélkül az uszoda

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.04.17. 00:30
Címkék

Szerdán 13 órakor bezárta kapuit a balatonfűzfői uszoda. Az ok: a Fűzfő Erőmű Kft.-nek fizetési problémái adódtak a neki áramot és gázt szállító e.onnal szemben, ezért április 4-én felszámolást kért maga ellen. Azóta két tárgyalási forduló is volt a cégek között, ám az uszodát üzemeltető Balaton Általános Olimpiai Központot csak 14-én értesítették a kialakult helyzetről. Az erőmű élére 72 órán belül felszámolóbiztost neveznek ki, akivel várhatóan folytatja a tárgyalást az e.on. Török Ottó, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet első embere elmondta, valamilyen megoldást mindenképpen találnak az uszoda üzemeltetésére. Ha esetleg nem sikerülne rendezni a helyzetet az e.onnal, mobil hőszolgáltató berendezést helyeznek működésbe, bár az rendkívül költséges lenne. Török Ottó Schmitt Pál MOB-elnökkel is tárgyalt (az e.on gyémánt fokozatú támogatója a Magyar Olimpiai Bizottságnak), valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetőségével is felvette a kapcsolatot. A pekingi felkészülés szempontjából az első fontos dátum május 17., amikor az úszók érkeznek az uszodába, de a nyáron a vízipólósok is használnák a létesítményt. Erős József, a központ vezetője elmondta, felkészültek arra, hogy amikor újraindul a gázszolgáltatás, azonnal ki tudjanak nyitni.

Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
21 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
25 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
25 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
42 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
47 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
48 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
55 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik