Tizenkilenc új futballista

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2008.04.15. 00:45
Címkék
A kifejezetten élvezetes, remek iramú szombati Győr–MTK (1–0) bajnoki után kedd délután a Ligakupában találkoznak egymással a csapatok. Kérdés, hogy az alapemberek nélkül felálló, tizenkilenc új játékost nevező együttesek találkozójának színvonala megközelíti-e majd a hét végi rangadót.

Az elmúlt években megtanultak egymásért küzdeni. Más kapaszkodót nehéz lenne találniuk az MTK futballistáinak: a bajnokságban élen álló csapat hazai meccsein szerencsés esetben jön csak össze az ezres nézőszám, így félő, hogy a Győr elleni Ligakupa-találkozó teljes érdektelenségbe fullad. Pedig szombaton magyar viszonylatban lüktető, izgalmas összecsapást játszottak egymással az aranyéremre hajtó csapatok, ám a keddi mérkőzésre kilátogatóknak aligha lesz déja vu érzésük, ugyanis mind az MTK, mind a Győr összeállítása árulkodó. Az előzetesen megadott névsorban nehéz olyan labdarúgót találni, aki szerepet kapott a hét végén. Az MTK oldalán az alapemberek közül csak Zsidai László jut szóhoz.

„Valóban zavaró, hogy sokszor kevés néző előtt lépünk pályára – mondta a középpályás. – De a társak miatt muszáj a maximumot kihoznunk magunkból. Fiatalok vagyunk, nem tettünk még le annyit az asztalra, hogy a körülményekre panaszkodjunk. Bár vitathatatlan, hogy olyan hangulatban, mint amilyenben Győrben volt részünk, ritkán részesül magyar futballista. A kezdés előtt, amikor kisétáltunk megnézni a gyepet, és láttuk a fölöttünk tornyosuló lelátót, az épülő stadiont, borsódzott a hátunk. Nyilván ez is szerepet játszott abban, hogy jó meccs kerekedett a rangadóból, de az sem mellékes, hogy mindkét csapat gólra törően futballozott, ami nem minden esetben jellemző a magyar bajnokságra.”

Szlovénia ellen a magyar válogatottban szintén pályára lépő Zsidai László is tudja, Várhidi Péter a külföldön légióskodókat részesíti előnyben, ám állítja: ha több olyan kivételes iramú mérkőzés lenne, mint Győrben, a hazánkban futballozóknak is megnőne az esélyük a válogatottba kerülésre.

„Érthető a kapitány hozzáállása, mert a légiósoknak többször van lehetőségük nagyobb megméretésre, mint a magyar élvonalban szereplőknek – folytatta az ETO ellen a harmadik sárgáját begyűjtő játékos, aki így kénytelen kihagyni a Kaposvár elleni bajnokit, ellenben pályára lép a Ligakupa-találkozón. – A győri meccs és a Debrecen elleni találkozónk azonban minden tekintetben felülmúlta az átlagot, ez pedig javíthatja az itthon játszók esélyeit. A Ligakupáról annyit: kicsiben itt is ez a helyzet, hiszen ezeken a mérkőzéseken általában nem kapnak lehetőséget a kulcsemberek, ugyanakkor a kevesebbet játszók bizonyíthatnak. Ezért szerintem izgalmas csata lesz az ETO elleni meccs, hiszen mindkét oldalon meg akarják mutatni magukat a fiatalok.”

Legfrissebb hírek

Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján

Jégkorong
28 perce

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
31 perce

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
1 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
1 órája