Benik oroszlánként küzdött

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.04.07. 23:47
Címkék

Köd volt és vaksötét. Az idény nyitó Start Autó Eger-rali utolsó gyorsaságija állította a legnagyobb kihívás elé a versenyzőket, pedig a napról amúgy sem egy könnyű tavaszi séta jutott eszükbe. Volt minden, ami kell: eső, sár, esések és kiemelkedő egyéni teljesítmények.

És volt küzdelem – nem is kicsi. A bajnoki címvédő Benik Balázs például hősiesen harcolt. Nemcsak a stopperrel küzdött és az ellenfelekkel, hanem saját magával is. Persze nem panaszkodott, hiszen ő vállalta, hogy csúnyán megégett kézfejjel (még a hét elején ömlött rá forró olaj) is versenyez. Minden egyes kör után kötést kellett cserélnie, s aki látta akkor az arcát (pláne a kezét), az megemelte előtte a kalapját.

Benik „szenvedései” nem voltak hiábavalók, hiszen a negyedik gyorsaságin az élre állt, és vezető pozícióját a nap végéig meg is tartotta. A fent már említett utolsó szakaszig, amely nem a klasszikus módon ért véget: Pethő István beesett az árokba, így törölték a szakaszt, az utána következők átlagidőt kaptak.

Benik helyezésén ez mit sem változtatott, igaz, nem lehet kifejezetten nyugodt, hiszen a korábban szintén bajnok Turi Tamás szorosan ott liheg a nyomában. Turi szereplése kisebbfajta csoda, hiszen tízéves Corollája elvileg nem predesztinálná erre a pozícióra. A pilóta azonban azon kevesek közé tartozott, akik nem hibáztak (egy korai rajtot leszámítva), ami abszolút második helyet ért.

Sokáig úgy tűnt, Spitzmüller Csaba szerzi meg a harmadik helyet (a nap folyamán volt első és második is), ám az utolsó körre váltógondjai támadtak, így visszacsúszott ötödiknek.

A nap végi harmadik hely végül Turán Frigyesé (defektje mellett az árkot is megjárta, de egyelőre csak ismerkedik a Peugeot-val), míg a legrosszabbul ifjabb Érdi Tibor járt, aki kicsúszott a pályáról, és kiesett.

Folytatás vasárnap hat gyorsasági szakasszal.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
4 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
4 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
4 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik