Többesélyes bajnoki csata Egerben

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.04.05. 00:00
Címkék

A bajnoki címvédő részvételével rendezik meg a Start Autó Eger-ralit szombaton és vasárnap. Ez önmagában még nem lenne annyira nagy szenzáció, hiszen Benik Balázs évek óta minden idénynyitón ott van, de most speciális a helyzet: a háromszoros abszolút bajnok forró olajjal megégette a jobb kézfejét, ezért vált kérdésessé az indulása.

Hogy még bonyolultabb legyen az élete, Fordjában csütörtökön motort kellett cserélni, így csak közvetlenül a rajt előtt ülhetett bele új navigátorával, Lukács Józseffel egy rövid tesztre. A pilóta ezután úgy döntött: vállalja a megméretést.

Ha őszinte akar lenni, nem is nagyon tehetett volna mást, mivel az idén nincs mínuszolás, az országos bajnoki sorozat mind a hét futamának eredményét figyelembe veszik a végelszámolásnál. Tehát sem hibázásra, sem kihagyásra nincs lehetősége annak, aki abszolút bajnok akar lenni. Márpedig Beniknek valószínűleg ez a terve.

Nem lesz könnyű.

Noha tavalyi legnagyobb ellenfele, Turi Tamás mögött nincs akkora technikai háttér (a korábbi abszolút bajnok kényszerből egy tízéves Corolla WRC-be ül), amellyel lehetősége lenne harcolni az elsőségért, van jó néhány pilóta, aki újítani tudott. Elég, ha csak Spitzmüller Csabát (Mitsubishi Lancer WRC), Turán Frigyest (Peugeot 307 WRC), ifj. Érdi Tibort (Skoda Fabia WRC) vagy Herczig Norbertet (Subaru Impreza WRC) említjük. Azt se felejtsük el, hogy képességei alapján Turitól egy-két győzelem nem lenne meglepő.

Természetesen az erőviszonyokat sokkal jobban megítélhetjük majd vasárnap délután, addigra ugyanis 176 gyorsasági kilométeren lesz túl a mezőny, s a helyezettek értékes pontokkal gazdagodnak. A szervezők az elmúlt évekhez hasonlóan rengeteg szurkolót várnak – sokan voltak már a péntek esti ünnepélyes rajtceremónián is – egyrészt azért, mert évek óta az idénynyitó a legnépszerűbb futam, másrészt azért, mert két éve a hivatalos mérések szerint a három nap alatt 160 ezer ember volt kíváncsi a versenyzőkre.

Legfrissebb hírek

Bejelentette új csapata Valdas Dambrauskas érkezését

Minden más foci
33 perce

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
34 perce

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
50 perce

Döntetlent játszott a Csíkszereda az ausztriai edzőtábor előtt

Minden más foci
1 órája

Szabalenka kiesett, a selejtezőből érkező kínai viszont döntőzhet Berlinben

Tenisz
1 órája

Kézi: második helyen középdöntősök a magyarok az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: újabb sprintfutamos Márquez-dupla

Egyéb autó-motor
2 órája

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik